Szolgálat 51. (1981)

Tanulmányok - Szilas László: Egyháztörténelmi meggondolások

kifejtette VI. Sándor pápával kapcsolatban, hogy igen, voltak gyerekei, de csak mint bíborosnak. Miután pápává választották, felhagyott erkölcstelen életével. Ez az állítás így egyszerűen hamis, amint a forrásokból ki lehet mutatni. Az igazságot, a történelmi tényt vállalnunk kell, bármennyire szégyenletes legyen is.

Az egyháznak mindig megvolt az ereje, hogy mélypontjain előbb-utóbb túljusson. Ezzel kapcsolatban gyakran mondjuk, hogy az egyház valamelyik tagja „forradalmi megújulást“ hozott. A kifejezés nem szabatos. Az egyház megújulása nem valami soha addig nem létező erőből vagy meglátásból indult ki, hanem mély önvizsgálatból és visszatérésből az eredetihez, a krisztusi tanításhoz és életformához. Mindezt tette azért, mert a mindenkori jelen legfontosabb feladatának tartotta, s a visszatekintésből szükségszerűen mindig a jövőbe nézett. Azt is mondhatjuk, hogy ez az egyház titka: hogyan találja meg a legégetőbb feladatot és annak megoldását, s honnan veszi az erőt, hogy reményteljesen a jövőbe nézzen. Még egy VI. Sándor pápának is voltak ilyen pillanatai, ha nem is tartósan. Amikor elsőszülött gyermekét, Jüant, Gandia hercegét, éjszaka Rómában meggyilkolták, s csak két nap múlva halászták ki holtan a Tiberis folyóból, akkor annyira megrendült, hogy az egyház reformjának kidolgozására egy bizottságot hozott létre. A javaslat, amit előterjesztettek, a legjobbak közé tartozik a Trienti Zsinat előtti időkből. Sajnos, a megvalósításra már nem gondoltak. De más példát is említhetünk. III. Ince azok közé a pápák közé tartozott, akiknek földi hatalma is igen nagy volt. Ez az ember, akinek pápai udvarában akkor a szó szoros értelmében vett világpolitikát csináltak, fogadta azt a néhány szegény és ismeretlen toszkánai vándorprédikátort, akik Assziszi Ferenc vezetésével előadták tervüket, hogy az igazi evangéliumot szeretnék hirdetni, és életükben, amennyire csak telik tőlük, a krisztusi szegénységet szeretnék megvalósítani. A különbség a két ember között igen nagy volt. S a hatalmas uralkodó elfogadta a tervet és áldását adta rá, mert megérezte, hogy a meggazdagodott középkori egyházban erre a tanításra és erre az életpéldára van leginkább szükség. Assziszi Szent Ferenc és rendje mutatja azonban azt is, hogy az egyház életében a komoly visszatekintés a krisztusi tanításra és életformára mindig nagy megújuláshoz vezet. Ezen nem kell csodálkoznunk. Krisztusban számunkra adva van az egész teljesség, ö az Alfa és Ómega, a kezdet és a vég. Visszatekintve az eredetre őt látjuk, s ugyanakkor tudjuk azt is, hogy ó a cél, jövőnk végpontja.

Emiatt az egyháznak különös kapcsolata van a hagyománnyal. Jézus Krisztusban Isten az egész világnak kinyilatkoztatta önmagát. Ezt azonban nem teszi meg minden új nemzedéknek. Ha én Isten önkinyilatkoztatását el akarom fogadni, ha azt a magam számára életfontosságúnak tartom, akkor bele keli állnom magamnak is az Isten népének szent hagyományába. A kinyilatkoztatás csak akkor lehet számomra jelenlevő. Ez a szent hagyomány az, <ez a krisztusi életforma, amit az egyház egész történelme folyamán újra és újra meg akar valósítani. Ha az emberiség ezt a természetfölötti kinyilatkoztatást valami módon

6