Szolgálat 51. (1981)

Tanulmányok - Guy Bédouelle: Az újkor egyháza

Béza Theodornak és az Annecyből érkező, még igen fiatal Szalézi Ferencnek találkozása.

Tehát egy zsinat vált szükségessé, hogy kellő súllyal lehessen szembeszegülni a protestánsok kihívásával. Tény, hogy a protestánsok első két nemzedékében erőteljes személyiségek léptek fel (Luther, Zwingli, Bucer, Melanchton, Kálvin), viszont ellenfeleik is erős jellemek voltak (Kajetán, Eck, Clichtove, Morus Tamás, John Fischer). Igaz, hogy a pápaság alaposan hitelét vesztette, olykor nem is ok nélkül; gondoljunk csak egy VI. Sándor viselkedésére, vagy egyes utódainak háborús üzelmeire. Bár a zsinat roppant nehézségek árán tudott csak összegyűlni és együtt maradni, és sokan hiányoztak is róla, mégis sikerült a püspökök és teológusok munkájával megszilárdítania tekintélyét a fejedelmekkel szemben, és nyilatkoznia az eléje tárt dogmatikai és lelkipásztori kérdésekben.

A valóságban a katolikus reformációt mindenekelőtt a szentek viszik végbe. Szerény, kudarcokkal tarkított előkészítői ennek a XVI. sz. kezdetétől mutatkozó, még elégtelen vagy túl hamar meghiúsított törekvések. Igazi föllendülése olyan férfiak és nők kezdeményezései nyomán bontakozik ki, akiket az abszo- lútum vágya lelkesít, de úgy, hogy semmiképpen sem akadályozza realizmusukat. így alapítja meg Loyolai Szent Ignác — akinek sorsa sajátos hasonlóságokat mutat kortársáéval, Kálvinéval — a Jézustársaságot, amely az apostoli cselekvés és evangelizáció válaszott eszköze lesz. Ugyanígy lesz Avilai Szt. Teréz és Keresztes Szt. János a Kármel szemlélődő életének megújításával és lelki tanításukkal a tartós katolikus reformáció épületének két láthatatlan pillérje. 1616-ban szentté avatták Borromei Károlyt, a milánói reformérseket, IV. Pius pápa unokaőccsét, aki a reformátor főpap mintaképét tárta az Egyház elé. Hat év múlva, 1622. márc. 12-én, Szalézi Ferenc halálának évében pedig ötös szenttéavatás tett a hivők tiszteletének tárgyává egy középkori szentet, továbbá Loyolai Szent Ignácot, Xavéri Szent Ferencet missziós előfutárérdemeinek elismeréséül, Néri Szt. Fülöpöt, az oratórium megalapítóját, és Avilai Szt. Terézt. Ez mintegy az életszentség reformját szimbolizálta, ami nagyon is szükséges és óhajtott volt a katolikus egyházban.

Miben állott ez? Megvoltak a külső megnyilvánulásai, mint pl. a barokk építészet, vagy az eukarisztikus áhítat új kibontakozása, ami nyilvánvalóan a protestáns teológia ellenében született meg. Ezen túlmenően — mint minden mélyreható reform — alapjukban ragadta meg a dolgokat: a neveléssel, a lélekalakí- tással, a szeretetművekkel. így érthető iskolai intézmények létesítése, papnevelő intézetek alapítása, számos új szerzet megalakulása a szegények és betegek közti apostolság meg a tanítás szolgálatában. Hála a tridenti zsinat kiegyensúlyozottan kifejezett és katekizmusban is lefektetett szilárd tanításának, ezek az intézmények összefüggő rendszert alkottak, a római pápa tekintélyével mint központtal, s ez a rendszer néha kegyetlenül védelmezte önmagát: Giordano Bruno, az idegenszerű és zseniális gondolkodó keserűen megtapasztalta ezt.

38