Szolgálat 51. (1981)
Tanulmányok - Guy Bédouelle: Az újkor egyháza
A példát követni mindig az egyes ember egyéni elhatározása és felelősség- vállalása volt. így lett Assisi Szent Ferenc követője Árpádházi Szent Erzsébet, akinek az idén tér vissza halála 750.-ik évfordulója. Az ó rövid életében szinte összetömörült mindaz, ami fény és árnyék volt az érett középkorban. Az árnyékot elsősorban kora társadalmi rendje jelentette. A fényt az ő egyéni döntése. Nemcsak szentferenci, hanem jellegzetesen középkori volt, ahogy Erzsébet lemondott fejedelmi életformájáról, és a legnagyobb alázattal alávetette magát egy olyan lelki vezetőnek, aki bizony épp a lelkiekben voltaképp mélyen alatta állt. Középkori volt az is, ahogy a marburgi vár alján, amelynek úrnője lehetett volna, feláldozta magát a betegekért, a társadalom elesettjeiért. Akik ma egy „jóléti társadalom“ szociális juttatásait élvezik, tulajdonképpen a „sötét“ középkor örökségéből élnek. Természetesen voltak a középkornak sötét foltjai, nem is egy, mint ahogy minden kornak voltak és lesznek is. De keresztény szellemének a fénye még a mi korunkat is bevilágítja. Guy Bédouelle AZ ÚJKOR EGYHÁZA Áttekintésünk hosszú időszakot, három századot foglal magába, 1495-től 1801-ig. De nem szabad elfelejtenünk, hogy a történelmi mozgás iránya eközben mélyen egységes. Kiindulópontja az Egyház reformja, amelyet ha nem is mindenütt igazán kívántak, de legalább hivatalosan hirdettek az európai kereszténység egyik végétől a másikig. Ez a reform a XVI. században különböző és egymástól eltérő reformációs mozgalmakra tagolódott. Azután szervezetet öltött, és olykor nagyon is ellenkező teológiai és intézményes állásfoglalásokban rögzítődött a XVI. század végén és a következő század folyamán, a különféle hitvallások szerint. Végül az Egyház, illetőleg a nyugati egyházak egy születő világ új problémáival találták szemben magukat; ez a világ a XVIII. században Istenről az emberre helyezi át a hangsúlyt az értelem fényénél, annak uralma alatt. Különben a katolikus egyház egy kicsit később kerül szembe ezzel, mint a protestáns hitvallások, aminek az oka egyrészt saját reformjának lassúsága, másrészt a reform nagy kiterjedése. A szentek kezdeményezései, a misztikusok virágzása jelentőssé teszik történelmének ezt a szakaszát, még ha belső viszályok homályosítják is el. A tudósok ma már elismerik, hogy a protestáns reformációval párhuzamosan, néha még előtte is, volt egy katolikus reformáció is. Nem csupán ellenhatás (ellenreformáció) volt, ami azért jegecesedett volna ki, hogy ellenállhasson. Föleszmélés volt ez, hogy milyen sürgős szükség van 9 katolikus élet mély megújulására. Legjobb példája kétségtelenül a tridenti zsinat utolsó szakaszának nagy programja. Itt nem annyira teológiai feleleteket dolgoztak ki a dog36
