Szolgálat 51. (1981)
Tanulmányok - Lelóczky Gyula: Egyháztörténelem-e az Apostolok Cselekedetei?
Péteré volt a feladat, hogy a pogányok számára megnyissa az Egyház kapuit; miután a kapuk megnyíltak, Pálé a hátralevő munka. Pál megtérése olyan fontos esemény, hogy Lukács háromszor mondja el a történetet. Mindhárom leírás kifejezetten utal Pál missziójának egyetemes, zsidókhoz és pogányokhoz egyaránt irányított jellegére. (A Csel 9,15 és 26,17-18 fényében a 22,15 versben használt „minden ember“ kifejezés nyilván a po- gányokra vonatkozik.) Ez megegyezik azzal, amit Pál magáról ír: „(Isten) kegyelmével meghívott, hogy kinyilatkoztassa bennem Fiát, akit hirdetnem kell a pogányoknak" (Gál 1,16). Tehát Lukács ugyanúgy értelmezi a damaszkuszi úton történteket, mint maga Pál. Pál athéni igehirdetése földrajzilag Jeruzsálem és Róma között félúton, időrendben Pál apostoli útja közepén áll. Bár csak rövid ideig tartózkodott Athénben és ottani munkájának nem sok gyümölcse volt, Lukács különleges fontosságot tulajdonít ottani működésének. Hosszabban beszél róla, mint akár a ga- lata, akár a tesszalonikai vagy a korintusi egyházzal eltöltött idejéről. Pál Athénben mondja legragyogóbb beszédét. Athén a pogány gondolkodás ideg-központja, a görög-római világ intellektuális és vallási fővárosa. A kereszténységnek az egész emberiségre kiterjedő egyetemes érvényét Lukács éppen az areo- páguszi beszédben hangsúlyozza a legerősebben, a „minden“ és az „egész“ szavak sűrű alkalmazásával: „A világot és minden benne lévő dolgot teremtő Isten ... ad mindenkinek életet, lehelletet, mindent. Ö nemcsak teremtette az egyetlen őstől származó egész emberi nemet, de ő határozta meg azt is, milyen soká virágozzék minden egyes nemzet, hol legyenek területük határai... (Ez az Isten) most azt mondja mindenkinek mindenhol, hogy térjenek meg, mert meghatározott egy napot, amelyen ítélet lesz az egész világ felett... Erről mindenkinek bizonyítékot nyújtott...“ (17,24.25-26.30-31). A szóhasználatnak ez a kimutatható rendszeressége, amellyel Lukács a keresztény jóhír egyetemes voltát hangsúlyozza, azt jelzi, hogy ez a gondolat volt szívéhez legközelebb, s hogy művének legmélyebb, legigazibb szándéka megmutatni pogány olvasóinak: az evangélium minden nemzetnek szól, jóhírét Jézus zsidóknak és pogányoknak egyaránt szánta, s amikor ezt a jóhírt a zsidóság elutasította, a hithirdetők joggal fordultak a pogányokhoz. A zsidóságon belül született Egyház így vált fokozatosan megtért pogányok Egyházává. Párhuzamos szerkesztés Lukács módfelett kedveli a kettes számot. Igen gyakran párhuzamok és ismétlések alkalmazása által értelmezi a leírt eseményeket, vagy hangsúlyozza fontosságukat. A legszembeszökőbb kettősség maga az, hogy irodalmi alkotását két kötetben adja közre, ami aztán további tág teret nyit arra, hogy a két rész egységét számos párhuzam és ismétlés által érzékeltesse. A Csel kötetén belül a legfeltűnőbb párhuzamot Lukács Péter és Pál alakja között vonja. A két főapostol egyenlő rangját és méltóságát a párhuzamok egész sora húzza alá. Kettőjük igehirdetése is hasonló egymáshoz (vö. 10,37.40-42 és 24
