Szolgálat 51. (1981)
Tanulmányok - Lelóczky Gyula: Egyháztörténelem-e az Apostolok Cselekedetei?
13,24.30-31). Míg Péter és Pál csodás gyógyításai, halott-feltámasztása a folytonosságot bizonyítják Jézus működése és az apostoli Egyház között, a két apostol működésének párhuzama mutatja a folytonosságot a jeruzsálemi egyház és Pál pogány missziója között. Sok helyen a kettőzés a nagyobb hangsúly kedvéért történik. Néha azt mutatja, hogy az esemény nem elszigetelt jelenség, hanem valami törvényszerűség megnyilvánulása, pl. István megkövezése (7,58) és Pál megkövezése (14,19; vö. 14,5) Krisztus hirdetése és az üldöztetés, vértanúság kapcsolatát húzza alá. Az apostolok letartóztatásának kétszeri megtörténte ugyanezt a célt szolgálja (4, 1-3 és 5,17-18). Az pedig, hogy Pál kétszer hagyja el a zsinagógát és megy a pogányokhoz (18,6-7 és 19,9-10), a zsidóság és az Egyház közötti szakadást mutatja meg drámai módon. A legfontosabbak mégis azok a párhuzamok, melyeket Lukács evangéliuma és a Csel, azaz Jézus és az apostolok között von. Sokszor ez a párhuzam Jézus mondása és a tanítványokkal történtek között az ígéret és beteljesedés vonalán van. „Mikor a zsinagógák ... elé hurcolnak titeket, ... a Szentlélek abban az órában megtanítja nektek, mit kell mondanotok“ (Lk 12,11-12) „Én olyan ékesszólást és bölcsességet adok nektek, amelynek egy ellenfeletek sem tud ellenállni vagy ellentmondani* (Lk 21,15) „Boldogok vagytok, ha gyűlölnek az emberek, ha kiközösítenek és szidalmaznak titeket ... az Emberfiáért! örüljetek azon a napon és újjong- jatok.* (Lk 6,22-23) A főtanács előtt „Péter Szentlélekkel telve így válaszolt. . ." (Csel 4,8) „(a főtanács tagjai) nem tudtak semmit ellentmondani* (Csel 4,14) „Ők pedig örvendezve távoztak a a főtanács elöl, mivei méltóknak bizonyultak, hogy Jézusért gyalázatot szenvedjenek* (Csel 5,41) Legkövetkezetesebb, leghosszabban nyomon követhető a párhuzam Jézus szenvedéstörténete és Pál jeruzsálemi meghurcoltatásának krónikája között. Mind Jézus, mind Pál szabad elhatározásból fordul Jeruzsálem felé (Lk 9,51; Csel 19,21). Amint Jézus háromszor jövendöli meg, hogy Jeruzsálemben szenvedés várja, úgy Pál esetében is három említés történik a fenyegető jövőről: Pál saját előérzete (Csel 20,22-25), barátai féltése (21,4) és Agábusz jövendőmondása (21,10-12). Amint a Jézus társaságában levő Péter késznek mondja magát Jézussal együtt meghalni (Lk 22,33), úgy Pál is késznek vallja magát a szenvedésre (Csel 21,13), s amint Jézus halálfélelme ellenére is azt kívánja, hogy az Atya akarata történjék (Lk 22,42), Pál is hasonló kívánságot fejez ki (Csel 21,14). Perük során a tömeg mindkettőjüket hasonló kiáltásokkal veti el (Lk 23,18.21; Csel 21,36; 22,22), mindkettőjüket kétszer hallgatja ki császári helytartó — Jézust Pilátus (Lk 23,1-7.13-25), Pált Félix és Fesztusz (Csel 24,1-23; 25,1-12) - és egyszer a király: Jézust I. Heródes Agrippa (Lk 23,8-12), Pált 25
