Szolgálat 51. (1981)
Tanulmányok - Hans Urs von Balthasar: Az Egyház mint Krisztus jelenléte
csolatba léphet minden hellyel és idővel, a jelenben, a múltban és a jövőben. A kötöttség egyben föltétele a „szabad költözködés" lehetőségének, ami megengedi a szellemi léleknek, hogy önmagán messze túl hatni tudjon. Sokkal magasabb értelemben igaz ez az egyházról mint Krisztus jelenlétéről. Krisztus nem azért van a világ többi helyén jelen, mert ott van Egyházának titokzatos szervezetében. A „sacramentum mundi" kifejezés az ellenkezőjét mondja: Krisztus az Egyházban való testi jelenlétével áthatja az egész világtörténelmet és minden ember életét, — ez azonban nem jelenti azt, hogy az Egyházban való jelenléte teljesen viszonylagos vagy fölösleges, hiszen (mint Feltámadott) különben is szabadon tartózkodik és működik ott, ahol csak akar. Mert a megtestesülés törvényét a feltámadás nem szünteti meg: érvényesül ez egyes embereknek a hitről tett tanúságtételében, a szeretet közösségét alkotó együttes életükben — a Szentírás, a szentségek és az egyházjogi rend birtokában —, ami által az Egyház összetéveszthetetlen, páratlan szervezetként emelkedik ki az emberiség közepeit. Kiváltságos helyzete azonban ugyanakkor szigorú követelmény is: mint Krisztus Testének föltétien kötelessége, hogy példájával tanúsítsa a világnak ezt a jelenlétet. A keresztények egymás iránti és minden ember iránti szeretetének példája - éspedig Krisztus egységében — jusson különösen is látható kifejezésre és működjön mint összetartó erő egységes szervezetében: az egyházközség plébánosával, az egyházmegye püspökével, az összegyház pápájával. A pusztán külső, szervezeti egység nem lenne elég tanúságtételnek; a hit és a szeretet belső egységét kell kifejeznie ahhoz, hogy a tanúságtétel hiteles ténye legyen. Másrészt a szerető hitnek nem esik nehezére, hogy beleilleszkedjék az egység külső formájába. Hiszen ez a forma teljesen azt szolgálja, hogy feltörje a zárt szekta önmagába gubózását, és közösséggé tárgyiasítsa: közösséggé, amely nem elsősorban vallási szeszélyeim kielégítését nyújtja, hanem egy magas- ságos Úr jelenlétét, úgyhogy mindenekelőtt az Ö akaratának és világot üdvözítő tervének kell imádattal alávetnem magam. így a keresztények a Krisztusban élt kölcsönös szeretet tanúságtételével tartoznak a világnak; ez az egyetlen hatásos apológia a kereszténység igazsága érdekében, és ebben mindenki közreműködhet, a legműveletlenebb is: „Egyek legyenek — imádkozza az Úr—, mint mi (a Fiú és az Atya) egyek vagyunk, hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, akárcsak engem.“ 3. Továbbá külön hangsúlyozni kell, hogy az egyházi intézmény mint Krisztus jelenléte az egyes keresztény számára is létrehozza minden szabadság kívánatos terét. Szó sincs arról, hogy csak ott találhatná meg Krisztust, ahol kifejezetten meg van szervezve valami. Még egyszer hozzunk példát az emberi testről: a szem nagyon finom berendezés, de anélkül, hogy saját magára reflektálna, szabadon pillant ki a tág világba; mindenhová tekint, csak saját magára nem. A német állampolgárnak egyes államokba vízumra van szüksége; a szemnek nem kell vízum, hogy oda utazzék, ahová kedve tartja: a csillagokig nyitva áll előtte a tér. Éppen így a keresztény: mindenütt találkozhat Istennel és Krisztussal, — a közvetlen ima csendjében minden egyházi liturgia nélkül, a fele15
