Szolgálat 51. (1981)

Tanulmányok - Hans Urs von Balthasar: Az Egyház mint Krisztus jelenléte

A természetnek se magja, se héja,

Ö mindez egyszerre.

Inkább saját magad vizsgáld meg,

Hogy mag vagy héj vagy-e.

Amit Goethe a természetről mond, azt mi az Egyházról mondjuk; rá éppen olyan jól alkalmazható az ő felszólítása: „Fogjátok fel hát késlekedés nélkül nyilvánvaló szent titkát.“

A mondottakból vonjunk le most még néhány lényeges következtetést.

1. Az intézményes jelleg az Egyházban bizonyos szempontból hasonló a tisztán emberi intézményekhez, más szempontból eltér tőlük. Ahol csak szabad emberi személyek együtt élnek, szabadságuk védelmére szükség van valamiféle intézményre, érvényes jogra. Nem az anarchiában, hanem csakis a rendben bontakozhat ki a szabad személyiség. Csak az vitathatná el az Egyháztól ezt az oldalát, aki nem Isten akarta szerves közösséget látna benne, hanem üres, formális keretet a tisztán magánjellegű vallásos tevékenységre. Ez természetesen szögesen ellentmond az Evangéliumnak éppen úgy, mint az első és az összes későbbi egyházi közösségek egyházképének.

De ha az Egyház intézményes jellegének ez az emberi megokolása teljesen érvényes is, semmiképpen sem ez a tulajdonképpeni igazolása: A hívők számára, Pál tanítása szerint, a rendezett közösség a jelenlevő Krisztus „teste", aki először megjelenik az általa alapított szentségekben, azután pedig részesíti jelenlétében mindazokat, akik hittel járulnak hozzájuk, — annyira, hogy az egyes emberek Pál szerint (titokzatos) testének tagjaivá válnak, mindegyik saját karizmája, különleges küldetése szerint. Mint ahogy a test tagjai kiegészítik egymást, és az egész felől nézve különülnek el egymástól. Innen kapja érvényét, ha az Egyházról mint a világban levő ősszentségről, „sacramentum mundéréi beszélünk: külső szervezete, amelyen oly sokan megbotránkoznak, nem más, mint életelevenségének és életképességének megjelenése. Annak a nagy, szerves testnek elevenségéről van szó, amelyet a jelenlevő Krisztus birtokol és éltet. Láthatjuk ezt abból a szakadatlan vérkeringésből is, amely az Eukarisztia és az Egyház között fennáll: Krisztus eukarisztikus teste, amely a közösség liturgiájában lesz jelenvalóvá, a résztvevő hívőket Krisztus valóságába vonja be: „A kenyér, amelyet megtörünk, nemde a Krisztus testében való részesedés? Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérből eszünk" (1Kor 10,16k). Másfelől azonban mindig az Egyház, Krisztusnak már előzőleg létező teste az, amely a neki ajándékozott tisztség erejében megújítja Urának eukarisztikus jelenlétét. „Az Eukarisztia hozza létre az Egyházat, az Egyház hozza létre az Eukarisztiát“ (de Lubac).

2. Az intézmény — mondjuk mi — azért van, hogy lehetővé tegye a személyek szabadságát. Minél tagoltabban kiképzett egy szerv — például az emberi kéz —, annál többet tud kezdeni vele a lélek. Az egész test kétségtelenül korlátozást jelent az egyes embernek: ez a meghatározott, helyhez és időhöz kötött valaki lehet csak; de ugyanakkor jelenti azt a szabadságot is, hogy kap14