Szolgálat 51. (1981)
Halottaink - Kovács Gyula pápai kamarás (Kovács Jenő)
Szüzanyát nagyon tisztelte. Társaságunkhoz ragaszkodott, a fogadalmak és szabályok szellemében élt. A lelkieken volt mindig a hangsúly. Az anyagiakhoz nem értett. Nagy számtani tudásával képtelen volt kiszámítani, hogyan is lehet száz forintot elkölteni . . . Soha senkit nem bántott. Ha öt bántották, elviselte. Ha néha erélyesebben lépett is fel, annak megvolt az oka, és ebben is mértéket tartott, mint mindenben. Különböző intézetekben működött: Visegrád, Óbuda, Esztergomtábor, Gyula, Szombathely, Tanakajd, Nemesbőd. 1950-ben hazaköltözött a szülői házba. Majd Búcsú község megbízott lelkésze volt nem egészen egy évig. Temetésén a mostani plébános az egyházközségi képviselőkkel és a kántorral képviselte a községet. A sírnál így méltatta: „Az Alpesek tövében lévő kis község temploma körül ma is összegyűlnek a férfiak, és sokszor emlegetik Gyula atyát. Az énekkart külön szeretettel szervezte és vezette.“ Az általa bevezetett Keresztények Segítsége misét ma is végzik minden hónap 24-én. Külön öröme volt, hogy a missziókban dolgozó rendtársaival levelezhetett. Ennek tudható be, hogy sok szentmisét végzett a missziókért. öt község kántora volt: Gógánfa, Zalaerdőd, Dabronc, Keléd és Hetyefö. Gyalog, kerékpáron, kismotoron jött. Útszélen szerelte járművét. Nem stipendiumért, nem fuvardíjért, hanem a kötelességteljesítés öröméért jött. Halálával nagyon szegény lett ez a vidék, mert hallgatnak orgonái, és nem jön „az Atya!" Apr. 9-én, nagyhétfőn ment a gógánfai körorvoshoz. A rendelőből a kórházba vitte a mentő. Előtte is, a kórházban is elintézte lelki ügyeit. Szentkenettel megerősítve — bár nyilvánosan is felvette a templomban — ápr. 20-án reggelre halva találták a kórházi ágyon. Olyan csendesen ment el, mint amilyen csendesen élt. Békefi László sümegi prépost temette 24-én. Koszorúkkal feldíszített sírját elhagyva eszembe jutott, hányszor kért egy kis zöldet, virágot, hogy elvigye a Szüzanyának. Igen, kis szobájában -a Szűzanya előtt mindig volt valami, vagy téli zöld, vagy nyári virág . . . A rendtársak zöme Budapesten búcsúzott tőle konoelebrált szentmise keretében, ahol Márton Béla noviciustársa mondott róla meleg, őszinte részvéttől átitatott megemlékezést. A zalaerdődiek úgy határoztak, hogy emlékét a templomban is megörökítik, a plébánosok márványtábláján. Az újonnan állított emléket éppen a papi hivatások vasárnapján, 1979. máj. 6-án áldotta meg a falu plébánosa. Confratres KOVÁCS GYULA pápai kamarás (1897—1980) A szeles, havas időjárás ellenére is csaknem 40 pap kísérte utolsó útjára december 27-én. Szép temetése volt. Még Egerből is jött küldöttség Csontos Barna apát vezetésével, akivel jó barátság fűzte össze. Ott volt Magyar Ferenc, az Új Ember szerkesztője, akit még káplán korában Gyula bácsi vezetett, s állított bele a működésbe. Egy kis falu plébánosa volt, híveinek száma az ezret sem érte el, de a lélek, amely benne dolgozott, messze túlszárnyalta a község határait. Testvérei közül még ketten lettek papok. (Zoltán öccsét 25. számunkban búcsúztattuk.) A rozsnyói szemináriumban kezdte tanulmányait, de 1918-ban Egerben folytatta, mint negyedeves teológus. Az akkori háborús légkörben igyekezett a jó szellemet erősíteni. A foduktorral (Péczeli Imre) egyetértésben kivitték az elöljáróknál, hogy a napi elmélkedésre negyedóra helyett félórát kapjanak; az étkezés idején lelki könyvet olvassanak az ebédlőben; körlevelet intéztek a többi szeminárium növendékeihez, hogy ragaszkodjanak a papi nőtlenség eszméjéhez. Az Úr ügye iránti buzgóság vezette egész életén át. Imádságos, a gyakori szent- áldozást, Jézus Szíve tiszteletét terjesztő pap volt. Első káplán! helyén plébánosa ki105
