Szolgálat 50. (1981)
Ther Péter: Teilhard Krisztusa
pontot, ahová minden beérkezik, ahol minden megkapja magyarázatát, minden megérezhető, minden már tökéletesen ura helyzetének. Teilhard meggyőződése szerint az egyetemes fejlődésnek erre a valóságos végpontjára Krisztus teljességét kell állítanunk, s ott ismernünk el öt. „Mert semmiféle más kozmoszban, akármiféle más helyen soha senki - akármilyen isteni lény legyen is, — igen, senki más nem teljesítheti az egyetemes megszilárdításnak és egyetemes éltető munkának azt a feladatát, amelyet a keresztény dogma Jézusnak tulajdonít“.5 Hogyan jutott el Teilhard ehhez a szintézishez? Milyen tényezők hatottak rá? JÉZUS SZÍVE Saját maga állítja, hogy születésétől kezdve két szeretet élt benne, éppúgy a „természetfőlötti“, mint a „természetes“ iránt. A kozmikus érzékkel párhuzamosan a Láthatatlannak szeretete vonzotta már gyermeklelkét. A Föld szeretete és Isten szeretete együtt áramlott benne, már az anyatejjel szívta magába mindkettőt. Mindkét „étvágya" annyira igényes volt, hogy egyik is, másik is el akart foglalni minden helyet, de egyik sem volt képes megölni a másikat. Ezért hát összecsapásukkor milyen más kiút lett volna járható, mint hogy a „természetfölötti“ magához alakította a „természetest“. Ezért csakis a megtapinthatóból és szilárdból kiindulva volt képes imádni Valakit. Ebben az irányban az segítette előrejutását, hogy lelki életének történetében döntően fontos, magvető szerepe volt annak az ájtatossági gyakorlatnak, amellyel édesanyja a kis Pétert szüntelenül táplálta: „Jézus Szívének szeretete“. Bár Teilhard, a kozmikus szervesség iránti kielégíthetetlen igénye miatt, ezt a Jézus Szíve tiszteletet átalakító hatásoknak vetette alá. Mindenki tudja, hogy a Szent Szívnek (vagy Krisztus szeretetének) kultusza kezdettől fogva mindig ott lappangott az Egyházban. Végül Franciaországban feltűnő élénken, de ugyanakkor szokatlan és szűkre szabott formában fejeződött ki. A XVII. sz. jámbor embere számára (s még később is) a Szent Szív végeredményben csak egy része volt Jézusnak. Teilhard esetében az ellenkezője történt. Amikor a Megváltó mellének közepén észrevette a titokzatos bíbor- és aranyfoltban lángoló Szív ábrázolását, akkor Krisztus egész fizikai és lelki valóságát valami határozott és tömören egységes tárgynak látta, amelyben eltűnik minden járulékos és leszűkítő jelleg. A szimbólum Teilhard-t összpontosította és egy központra irányította. Első megközelítése volt ez az „Egyetemes — a Kozmikus Krisztus“ eszméjének. így segítette Teilhard-t édesanyja Jézus Szíve tisztelete, hogy az Isteninek és a Kozmikusnak szintézise kialakuljon, s felismerje a Kozmikus Krisztust. Teilhard számára Jézus Szívének bíborfoltja patakzó tüzű fókusszá változott, amelynek ragyogása lassan-lassan minden körvonalat elborított. Vallomása szerint még teológiát sem kezdett tanulni, de a Szent Szív szimbóluma révén és képe hatására máris valami Energiának, Tűznek alakját, szilárd állandóságát és tulajdonságait öltötte magára az Isteni, hogy mindenhová behatoljon, 95
