Szolgálat 50. (1981)

Nemeshegyi Péter: Élet a Szentháromságból

Nemeshegyi Péter (Tokió)

ÉLET A SZENTHÁROMSÁGBÓL

Egy édesanya tanítja imádkozni kisfiát. Gyengéden odavezeti a gyerek kezét homlokához, melléhez, bal és jobb vállához, és fülébe súgja: „Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, ámen.“ És már próbálgatja is nagy ügyetlenül az apróság a keresztvetést, tágra nyílt szemét anyjára vetve, és ismétli gügyögve, egy kicsit bizonytalanul és meghatottan: „Az Atya, a Fiú ...“ Nem érti még, de érzi, hogy anyja is, ő is olyat tesznek, olyat mondanak most, ami nagyon fontos, ami egészen más, mint a mindennapi beszéd; olyasvalakit szólítanak meg, aki nagyon nagy és hatalmas, de ugyanakkor végtelenül szerető és jóságos, akinek szeretete átkarol, és akibe beburkolózunk a kereszt jelével; három név, de egy titok; minden imádság, minden dolog kezdete és vége: a mi kedves, szelíd, jóságos, nagy Istenünk.

A reneszánsz-korabeli Rómának egy kis szobájában Loyolai Szent Ignác lép a házi kápolna oltárához. Haja már kopaszodik, baszk sasorra kiemelkedik arcából. Vonásai nyugodtak, évtizedeken át gyakorolt önfegyelem tükröződik rajtuk. Hajthatatlan akaraterőt tükröző éles szeme most mintha mérhetetlen távolságokba nézne. Keze a keresztvetésre lendül, kezdi miséjét: „Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.“ De itt elakad szava. Átszellemült arcán mintha fény ragyogna. Szeméből megered a könny. Olyat lát ez a két szem, amit szem nem láthat. Nem is szeme lát, hanem lelke: belesüllyed, belemerül az Isten mélységébe. Negyedóráig, félóráig is tart az elragadtatás, míg végre alább hagy a benső láng, és folytatni tudja miséjét. De mise után is egész nap ott zsong szívében élménye. „Az isteni lényeget, az Atya, Fiú és Szentlélek személyét szemléltem“ — írja véletlenül ránk maradt följegyzéseiben. Ignácnak ebből a misztikus meglátásából fakadt minden tette, minden gondolata, egész élete.

Az élet hajnalán álló kisgyermek együgyű imája, a világtörténelmet mozgató szent elragadtatott látomása — mekkora különbség! És mégis, mindkettőnek a lényege ugyanaz: egyszerű, úgy, hogy még egy kisgyermek is kimondhatja; kimeríthetetlenül mélységes, úgyhogy a legnagyobb szent és bölcs lángesze föl nem érheti: Atya, Fiú, Szentlélek: Szentháromság egy Isten, aki Krisztus keresztje által a mi életünk.

Ez a misztérium kíséri keresztény életünket kezdettől végig. Amikor szüléink kevéssel születésünk után elvittek keresztelőre, „a Szentlélekből való újjászületés és megújulás fürdőjére" (Tit 3,5), a keresztalakban homlokunkra csörgő vizet szentséggé a krisztusi szó tette: „Én megkeresztellek téged az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében“ (Mt 28,19). Mikor pedig elérkezik életünk utolsó órája, így könyörög érettünk az Egyház a haldoklók imájában: „Keresztény ember lelke! Indulj utadra e világból a mindenható Atyaisten nevében — ő teremtett téged, az élő Isten Fia, Jézus Krisztus nevében — ő szenvedett érted, a Szent67