Szolgálat 50. (1981)

Chilla Raymond: Ökumenikus imaórán

1. Most a hitbeli egység keresésének a módjáról szeretnék pár szót mon­dani az imént hallott szent szövegek, főképpen az evangélium alapján (1Jn 3, 1-5; Mt 18,1-4). Isteni élő szó, teremtő ige mindegyik. A hitbeli egység keresésé­nek terén mire hívnak ma, itt, X-városi krisztushivő magyarokat? Milyen ke- resztutat kell megjárnunk — közösségileg is —, hogy a kívánatos, az óhajtott egység valósággá lehessen? Óriási, megdöbbentő kérdések. Meghaladják válaszadó, problémaoldó ké­pességeinket. De lehet-e ez másképpen? Isten szava nem édeskés szirup, ha­nem vesét-szívet vizsgáló és kinyilvánító hatalom, jót-rosszat szétválasztó kétélű kard. Minket magunkat von kérdőre, egyénileg is és egyháziakat is: római ka­tolikus egyház, anglikán egyház, pravoszláv egyház, „egyesült egyház“ és ti mind! mennyire vagytok evangéliumiak, mennyire vagytok Krisztus Egyháza? Ha az a válaszotok, hogy Krisztus igaz, de bűnös egyháza vagyok; Krisztus igazhitű, de hitét gyakorlatban hűtlenül eláruló közössége vagyok, — az igaz hit kívánja meg és követeli a krisztusi erkölcsökre térést. És ha mind azt válaszol­játok: „igazhitű vagyok“, hitvallásaitok különbözősége nem azt mutatja-e, hogy hitetek maga vagy legalább is hitetek megértése reformra szorul, és azon kell lennetek, hogy a hit egységét kiesdjétek? Amit hitünkben igaznak tartunk és becsületes önvizsgálat után is Istentől kapott fénynek ítélünk: meg nem tagadhatjuk és el nem árulhatjuk. Krisztushoz való hűségünket tagadnánk meg, ha szavait és tanítását áruba bocsátva alku­doznánk. De el kell jutnunk, Isten kegyelmével, a Krisztussal eljegyzettségnek addig az őszinte mélységéig, hogy különbségeink egyedül a Krisztus iránti szeretetből és hűségből származzanak. Akkor a másik őszinte, mély hite csak tiszteletet, nagyrabecsülést, csodálatot és szeretetet válthat ki, és ezt a felfede­zést hozza: egyek vagyunk Krisztus szeretetében; tanulhatunk egymástól, és talán a nézőpontjaink közti távolságot is rövidíthetjük. A hitegység keresésének módjára vet egy pár nem várt fénysugarat a mai evangélium. 2. Itt az idő, és most ebben az órában van itt, mikor mi, Jézus tanítványai, a Mester elé járulunk, és kérdezzük tőle: „Ki a legnagyobb a mennyek országá­ban?“ Mik azok a lelki kincsek és értékek, amelyek nem hiányozhatnak belő­lünk, ha azt akarjuk, hogy egyházunk Krisztus igaz Egyháza legyen? Mi az a magatartás, amely Krisztus igaz Egyházának valódi tagjait jellemzi? A tanítványok kérdése nem elméleti. Istenkeresésből fakad. Azt keresik, hogyan élhetnek Isten szándékai szerint, hogyan állhatnak a megváltás tervé­nek valósítói közé — az átlagvallásosságot meghaladó fokban. Jézus válasza meglepő, titokzatos: szinte kihúzza lábuk alól a talajt. Készek imára, böjtre, munkára, harcra, hódító erőfeszítésre, — és Jézus egy gyermeket állít eléjük példának! Mit jelentsen ez? hogyan értsék? Nagyok, kiválók akar­nak lenni, és legyenek kicsinyek? Eddigi jóindulatuk, Isten felé való törtetésük mind hamis vágányon futott? Jézus rádöbbenti tanítványait, hogy az Isten or­szágának értékei — elsősorban maga az Isten — nem szerezhetők meg és nem 32

Next

/
Oldalképek
Tartalom