Szolgálat 50. (1981)
Béky Gellért: Istenkeresés Japánban
Természetesen nem mindenki van ennyire jóviszonyban az Istennel. Mikor a fentebbi esetet megemlítettem egy esti teológiai tanfolyamon, az egyik japán szerzetesnővér félig tréfásan, félig bánatosan megjegyezte: „Lám, az a kislány játszani tud a jó Istennel. Én meg folyton hadilábon állok Vele!“ A férfiak jórésze szintén csak hadakozni tud Istennel. Japánban is, másutt is. Ez viszont nem az Isten hibája. 12. De az Evangélium Japánban is érvényes: Isten egy, és ö a Teremtő, aki egyúttal a mi Atyánk. Jézus Krisztus a hozzá vezető legbiztosabb út. A japán vallási élet egyik legbiztatóbb jele éppen az, hogy Jézus általában „népszerű“, ót tisztelik. Neki nincsenek ellenségei a felkelő nap országában. A nemkeresztények is elismeréssel szólnak Róla. Aki pedig Jézust látja, már láthatatlanul látja az Atyát is, anélkül, hogy különösebben tudatában lenne. A misszió egyik legsürgetőbb feladata ezek szerint talán éppen ez lenne: felragyogtatni az Atya dicsőségének ismeretét Krisztus arcán, Krisztus életében a japán nép előtt. Dosztojevszkij egyik művében (Az idióta) egy fiatal munkásanya boldogan újságolja az éppen arra menő nemesembernek: „Gyermekem ma nevetett rám először!“ És nyomban hozzáteszi: „Most értettem meg először, mennyire örülhet a jó Isten is, ha mi emberek bizalommal imádkozunk hozzá!“ Az ember rámosolyog Istenre: íme a hit ébredése. Sajnos, a legtöbb mai ember csak vegetatív életet él vallási szempontból. Az igazi hivő olyan, mint a kisgyerek, aki felismeri apját-anyját, rájuk nevet. Még nem tudja okát adni ennek a fölfedezésnek; nem tudja megnevezni ezeket a közeli lényeket, de már hozzájuk tartozónak érzi magát, senki mással nem téveszti őket össze. Ezt az élményt fejezné ki a japán „kansa“, „hála“ fogalma?! Sajnos, a legtöbben megrekednek a kisgyerek öntudatlan, (még) személytelen mosolyánál. Az érett keresztény ember istenhitét az immár tudatos, átélt, személyes hálaérzet és kötelességtudat, az Isten iránti elkötelezett szeretet fűti és sarkallja. Az ilyen ember tudja, hiszi, hogy a természetben, az eseményekben végeredményben az Atya mosolyog felénk. Főleg azonban Krisztus, Jézus anyja, Mária és a szentek tükrözik legtisztábban az Atya mosolyát. 13. Még kevesen, nagyon kevesen vannak ebben a szigetországban, akik boldog, öntudatos mosollyal tudják és akarják viszonozni Isten ránk nevetését. Ez lenne tehát az Egyház legmagasztosabb feladata: megtanítani ezt a szépségszerető, a hálát nagyra becsülő népet az első mosolyra a személyes Isten felé; arra, hogy majd viszonozni tudja egy személyes, igenlő mosollyal a személyes Isten szeretetét. Mint láttuk, keleten s főleg Japánban az istenfogalom meglehetősen gyenge és homályos értelmű még. Elmosódott arc, nehéz vonásait felismerni. Mint egy régmúlt emlék, amit csak kínnal sikerül felidézni. Egy elfelejtett élmény, amely egyéb eseményekkel fonódik össze, s nem könnyű azokból kihámozni. Isten is annyira egybeolvad keleten a mindenséggel, az emberi képzelet és érzelmek szubjektív képeivel, hogy szinte megfoghatatlanul személytelen valamivé foszlik szét kutató elménkben. 30
