Szolgálat 50. (1981)

Béky Gellért: Istenkeresés Japánban

4. A japán, főleg a férfinép, sokáig, néha 10-20 évig is képes ingadozni, míg megteszi a döntő lépést a keresztség felé. De ha igent mondott, állja is szavát. Ilyen volt az az öreg bácsi is, aki 17 évvel halála előtt szánta el magát a kereszténnyé levésre, miután családja már előbb katolikus lett. Életének ez a 17 éve eleven hitvallás volt. Már reggel 6 előtt ott térdepelt a templomban, és épületesen végezte a reggeli imádságot kis imakönyvéből. A hatos misére szokott járni feleségével. „Azt kérem a jó Istentől - mondta egyszer-, hogy halálom napjáig áldozhassak.“

Az egyik reggel korán berreg a telefon. Fél hat lehetett. Én vettem föl. Alig akartam hinni a fülemnek: az öreg Tominaga bácsi meghalt! „Meghalt? Hiszen tegnap még itt volt a hatos misén és áldozott!“ Kívánsága teljesült. Az utolsó napig eljárt misére és megáidozhatott.

Egy egész éven át kijártam egy kis hegyi missziós állomásra Hirosimából. Ott csak vasárnaponként szokott mise lenni. Hét közben a kis óvoda két fiatal óvónője őrizte az egyszerű istenházát. Estefelé mindig meggyújtották az útról a templomba vezető keskeny gyalogösvény villanyát, hogy egy nyomdászlegénynek ne kelljen a sötétben botorkálnia, ha benéz rövid szentséglátogatására. Hirosimába járt dolgozni, s hazafelé jövet a közeli vasútállomásról minden este beugrott a templomba, mielőtt átszállt volna a hazafelé menő autóbuszra.

Fentebb szóltam már a szocialistákra szavazó fiatalemberről. Nos, az illető már egyetemista kora óta jár hozzám, legalább tíz éve. Jelenleg egy nagy vállalatnál dolgozik számítógépekkel. Már tud és hisz mindent, amit a kereszténység tanít. De csak mosolyog, ha a keresztségre terelem a beszédet. „Még jobban meg szeretném ismerni a keresztény tanítást“ — mondja ilyenkor. Nem így az apja. Annak pár évvel ezelőtt abba kellett hagynia a foglalkozását. Látása annyira elromlott, hogy képtelen volt tovább dolgozni szakmájában. Először öngyilkosságra gondolt, mint sok japán hasonló esetben. Családjára való tekintettel azonban mégis elállt ettől a gondolattól. Úgy döntött, először megpróbálkozik nálunk, hátha az Egyház tud rajta segíteni. Fia ui. nálunk tanult gimnazista korában. Szorgalmasan járt katekizmusra. Nem keresztény lánya szokta elhozni autóval, főleg ha este jött. Napközben bottal magától is hazatalált.

Lassan változás ment végbe gondolkodásában, mint maga mesélte nekem. „A gyárban nem ismertünk mást, csak a könyörtelen versenyt“ — vallotta be. „Régen nem tudtam megbocsátani, folytatta. Most azonban úgy érzem, képes vagyok megbocsátani az embereknek.“

Egy év múlva megkereszteltük. Azóta is hűségesen járogat tovább katekizmusra. Olvasni nem tud, legalább hallani akarja újra meg újra az evangélium örömhírét. Szerencsére sok magnóra vett szentírási szöveg áll már a rendelkezésünkre. Az öreg megvette a már kaphatókat, és azokat hallgatja otthon ismétlésképpen.

5. Japánban a hivők csekély számához viszonyítva aránylag sok a katolikus orvos. Egyszer pedig, amikor meghívtak az egyik gimnáziumba előadást tartani Teilhard de Chardinról a tanároknak, meglepődve láttam, hogy a természet25