Szolgálat 50. (1981)
Béky Gellért: Istenkeresés Japánban
tudományok tanárai szinte mindnyájan jelen voltak az előadáson. Mintha a szabatos, tárgyilagos tudományok művelői és a közvetlenül az emberi élettel foglalkozó szakemberek számára kézzelfoghatóbbak lennének a nagy keresztény igazságok. Az irodalmárok már nehezebb dió. Itt, ezen az összejövetelen hallottam, hogy pl. a kiotói egyetem irodalomtanárai lekicsinylik, lenézik a vallást. Japánban rengeteg az ún. „hjóronka“, irodalmi és egyéb „kritikus“. Ezekkel is nehéz boldogulni. Ennek ellenére meglepően sok író vallja magát kereszténynek, vagy dolgoz föl vallásos témákat műveiben. Viszont az is igaz, hogy jórészüknek meglehetősen egyéni felfogásuk van a kereszténységről. Hiába, mintha az irodalom embereinél nem annyira a logika vagy a szabatos, tárgyilagos érvek lennének a mérvadók; mintha inkább az érzelmi, szubjektív átélés meg válogatás, ínyenckedés vezetné az illetőket a hit és a vallás világában. 6. A japán keresztények száma - katolikusoké, protestánsoké együttvéve — hivatalosan az egy millió körül mozog. A becslések szerint azonban több millió vallja magát kereszténynek, istenhivőnek, bár nem igen gondolnak a ke- resztségre, vagy különféle okoknál fogva nem tudják magukat rászánni. Ismét mások nagyra becsülik, sőt irigylik a keresztényeket, mint pl. az a narai középiskolai tanár is, akivel az ószakai katolikus egyetemen találkoztam. Az illető szerint mi keresztények szerencsés helyzetben vagyunk. Hiszünk Istenben, tehát rá hivatkozhatunk erkölcsi kérdésekben: „Isten akarata; Isten lát, ha az emberek nem is tudnak róla, mit gondolsz vagy mit cselekszel; Isten jutalmaz, büntet stb.“ Ök azonban — panaszkodott — szinte tehetetlenek erkölcsi nevelés dolgában. „Mit is mondjunk növendékeinknek, miért szabad vagy nem szabad valami? Miért kell ezt vagy azt megtenni? s miért nem szabad, nem illik az ilyen vagy olyan cselekedet? A szokásra, parancsra való hivatkozás ma már nem érv; a szabály, az előírás, törvény stb. nem meggyőző érv egy-egy tett erkölcsössége vagy erkölcstelensége mellett a mai ifjúság számára. Különben is minden viszonylagos erkölcsi téren: így tanítjuk mi is. Nincs mércénk, nincs megfellebbezhetetlen érvünk és biztosítékunk erkölcsi vonalon. Egészen más a helyzet, ha valaki hisz Istenben.“ Én magam is meglepődtem ennek a fiatal tanárnak a szavain. Számunkra ez annyira magától értetődő, hogy szinte rá sem gondolunk már a nevelésben. Ti. hogy mennyire szorosan, elválaszthatatlanul összefügg az istenhit az erkölcsösséggel. A nemkeresztényeknek igen sokszor élesebb a szemük ilyen tekintetben. Jelenleg félelmetes arányokat kezd ölteni Japánban a fiatalkorúak bűnözése. Főleg a 13—15 évesek okoznak sok gondot a nevelőknek. Szinte nem bírnak már velük az iskolában. Mindezért a szülőket vagy magát az iskolát okolják a „kritikusok“. Pedig kár csak azokat kárhoztatni, ha nem mutatunk rá a probléma valódi gyökerére: isteni kezesség nélkül nincs, nem is lehet megbízható erkölcsösség! Talán ez az egyik oka annak, miért tódulnak olyan tömegesen a katolikus iskolákba a fiatalok, annak ellenére, hogy ott többet kell fizetni (mivel az állami segély sokkal kevesebb, mint az állami iskolákban). Tokiói egyetemünkre tíz26