Szolgálat 50. (1981)

András Imre: A modern egyházközség élő közösségek társulása

sokkal valószínűbb, hogy a szórványba kerülés — akár üldözés miatt, mint az első keresztényeknél; akár a világ megnövekedése folytán, mint a középkor végén; akár az ipari és társadalmi forradalom következtében, mint napjainkban — az evangéliumi parancs velejárója: Elmenvén az egész világra... Az Egyház, amelyet nem emberi ügyeskedés vagy külső hatalom éltet, hanem Krisztus ereje, diaszpórába kerülve nem semmisül meg részeire bomolva, hanem sokkal inkább életerős organizmusként megsokszorozza önmagát.

Egy részegyház értelmezi mai helyzetét

Az előbbi okfejtés önmagában nézve szépnek és logikusnak tűnhet, de minden azon múlik, hogy milyen a megújulás útja konkréten. A kihívás, melyet korunk adottságai intéznek az egyes részegyházakhoz, nagyjából azonos. Alapvetően hasonló lesz a kihívásra adott válasz is. Példaképpen lássuk, mint válaszolta meg a német egyház a kor kihívását a plébániára vonatkozólag.

A németországi egyházmegyék közös lelkipásztori zsinata 1971—1975 között tárgyalt a zsinati reformok megvalósításáról. Egyik határozata „A Német Szövetségi Köztársaság egyházmegyéinek pasztorális struktúráival, a lelki és adminisztratív vezetés irányelveivel“ foglalkozik. Ez állást foglal az egyházközségi élet hagyományos, bevált formáinak megőrzése mellett, de nyitottságot kíván a jelentkező új formák iránt is, „amelyek a ma és a holnap emberének egyaránt lehetővé teszik, hogy Isten népeként élhessen.“ Az Egyház ott apostolkodik, ahol az ember él — szögezi le a dokumentum. A társadalmat átalakító gyökeres változások, mint pl. az iparosodás, városiasodás, a munka és a lakóhely, a képzés és a szabadidőtevékenység az eddigi lelkipásztori struktúráknak olyan átalakítását kívánják, amelyek az új adottságoknak megfelelnek. A területi egyházközségeken kívül létesíteni kell személyi egyházközségeket is, pl. külföldiek, egyetemisták stb. számára, de olyan keresztény közösségek számára is, amelyek azonos társadalmi élet alapján, vagy közös munkából, vagy azonos érdeklődésű szabadidőből jönnek létre.

A határozatnak a plébániával foglalkozó része azt is leszögezi, hogy a hívek várakozásának vagy szükségleteinek a pasztoráció csak akkor tud megfelelni és a hívek aktív bekapcsolódása csak akkor biztosítható, ha a nagy, át nem tekinthető plébániákat körzetekre osztják. Továbbá: „Manapság az egyházközségben kisebb csoportok kialakítására van szükség, hogy az egyházközség tagjai a személytelenségből kiemelkedjenek és másokkal személyes kapcsolatba kerülhessenek, de azért is, hogy a mindennapi élet és a vallásos élet köre újra egy lehessen.“ A német szinódus az egyházközség kötelességévé teszi a hívek közötti spontán csoportképződések elősegítését, ezek támogatását önálló életükben és tevékenységükben, még akkor is, ha ezeknek az önálló csoportoknak nem tudnak önálló papi vezetőt biztosítani.

A zsinati konstitúció idézett 26. pontjához csatlakozva a német egyház dokumentuma a következőket mondja: „A plébániai közösség feladata, hogy az evangélium szellemének megfelelően gyakorolja az Egyház hármas alapszolgá13