Szolgálat 50. (1981)

András Imre: A modern egyházközség élő közösségek társulása

latét: az igehirdetést és a hitről való tanúságtételt; az istentiszteletet és a szentségek vételét; valamint a testvéri szolgálatot az egyénekkel és a társadalommal szemben. Ahol ez a hármas élettevékenység megvan, ott evangéliumi értelemben megvalósul az Egyház."

Képzelt kirándulás egy jövőbeli plébániára

Szegődjünk most gondolatban egy új helyre került plébános mellé, és töltsük vele a „beindulás“ idejét.

Elképzelt plébánosunkról el kell mondanunk, hogy mikor a híveivel együtt családias hangulatban megünnepelt ezüstmiséje után, lelkipásztori érdemei elismeréseként új, nagyobb plébániát kapott püspökétől, öröme a kitüntetés miatt nem volt zavartalan. Tudta, hogy nehéz helyre kerül. A város, amelyben új plébániája volt, az utolsó negyedszázad alatt erősen megnőtt, új gazdasági létesítményei folytán jellege is megváltozott. Az egyházközség a nagyszámú hivő miatt szép jövedelem felett rendelkezik, a plébániai misék zsúfoltak — és a hívek mégis gyakran panaszkodnak, hogy elhanyagolják őket. Az előd, egy nyugdíjas kort elért derék pap képtelen volt többet tenni, sem ötlete, sem ideje nem volt több. Ráadásul egyetlen káplánjával is nehézségei voltak, aki ugyan buzgó lelkipásztor, de plébánosa módszereivel nem volt megelégedve.

Plébánosunk új helyére bizakodó lélekkel érkezett. Tudta, hogy az evangéliumra mindenütt szükség van, tudta, hogy az Egyház alkalmazkodóképes. Érezte, hogy hívei szeretettel fogadják. Szívélyes ismerkedési estet rendezett, azonnal felvette a kapcsolatot a jórészt idős hívekből álló egyháztanáccsal, kántorral, sekrestyéssel, ministránsokkal. Az adminisztrációval nem volt baja, ez az egész egyházmegyében egységes.

Az rögtön feltűnt neki, hogy előző, könnyen áttekinthető plébániája helyett most bonyolult, sőt ellentmondásos helyre került. Itt is, akár régi helyén, mindenkinek lelkipásztora akart lenni — de be kellett látnia, hogy új híveit lehetetlen akár csak a vasárnapi misén is összegyűjteni az oltár körül, az összegyűl- tekböl pedig nem tud igazi közösséget alkotni. Hogy miért, erre nem talált kielégítő választ. Ilyen tapasztalata régi helyén nem volt.

Elhatározta: nagyon utánajár annak, milyen emberek a hívei, és hányán vannak. A plébánia „status animarum" jelentései szűkszavú, de jó képet mutattak róluk. A házassági, keresztelési, és halálozási anyakönyvekben szép számmal vannak bejegyzések, tehát a szentségeket sem hanyagolják el. A hívek számát csak nagyon hozzávetőlegesen sejti. Az egyházmegyei névtár nem kerekített, hanem pontos, de ősrégi adatot közöl. Elődje hozzákezdett egy családi kartoték felállításához, de a kartonok csak azokról az utcákról készültek el, ahol valamelyik buzgó hivő magára vállalta kitöltésüket. Tehát be kellene fejezni a felmérést, a meglévő kartonokra pedig rá kellene vezetni a változásokat. Úgy találta, hogy a legmegbízhatóbb adatokat híveiről az önkéntes egyházi hozzájárulást összegyűjtő pénzbeszedők adták, de sok fontos kérdésre ók sem tudják a választ. Előző helyén nem volt kartotékja, de ott ismerte minden hívét.

14