Szolgálat 49. (1981)
Halottaink - Fülöp István (Confrater)
gesztelés, amely számomra a legszebb, a legmélyebb, legkeresztényibb ájtatosság. Tulajdonképpen nem más, mint a keresztény magatartása minden rosszal szemben. Nem az, hogy csak jajgatok, hanem igyekszem helyrehozni, reparálni, restaurálni mindazt, ami rossz. Az engesztelés kultúrmunka is, a Lélek kultúrmunkája. Amikor már idősebb lettem, nagyon egyszerűen fogalmaztam meg életemet: Elfogadom, amit Isten ad, — Odaadom, amit kér, — És nem izgulok magamért! Betegségeim alatt kezdtem megérteni, mi az, hogy .visszaadta lelkét Teremtőjének‘, és próbáltam begyakorolni a halált, mert sohasem tudjuk, milyen öntudatunk és lelki- erőnk lesz abban az órában, mikor az Úr jön, hogy elfogadja a mi teljes és végérvényes fölajánlásunkat, önátadásunkat. Valamikor azt hittem, szent vágy az, ha úgy szeretnék meghalni, hogy senkinek se legyek terhére, de aztán rájöttem, hogy nagy tökéletlenség. Mert hát ki vagyok én, hogy ilyesmit kérjek az Úrtól. Attól kezdve már csak azt kérem, hogy ha valakinek terhére leszek, annak adjon az Úr sok kegyelmet, hogy minél több érdemet szerezzen. Lassan rájövök, hogy magunkat és egymást is hibáinkkal együtt kell elfogadnunk és szeretnünk. Az én hitvallásom egy szóban foglalható össze: Szeretet! Amen.“ (Életadatai, ugyancsak saját összeállításában: Szül. 1907. nov. 24-én. Kilenc testvére volt. A gimnáziumot a kalocsai jezsuitáknál végezte. Érettségi után 1925-ben belépett. 1933—38-ig az innsbrucki egyetemen tanult és teológiából doktorált. 1938—44-ig a szegedi rendi és egyházmegyeközi főiskolán tanár. Közben kétszer ösztöndíjjal Rómában volt, a Gregoriánén bölcseleti doktorátust, a Biblikus Intézetben kandidátusi fokozatot nyert. 1944—47-ig a Gergely-egyetemen az újszövetség tanára, majd 1949-ig Szegeden a biblikus tudományok tanára. 1949—54 közt a kistarcsai tábor lakója. 1955- től több helyen dolgozik, főleg a MÁV Északi Osztószertárban, közben 1965—68-ig börtön. 1970. okt. 21-étől MÁV nyugdíjas. Tüdőasztmával sokszor van kórházban.) R. FÜLÖP ISTVÁN (1912—1979) Imádság közben érte a halál. 1979. szeptember 2-án reggel hiába várták hívei a szentmisére. Keresésére indultak. Holtan találták térdelő helyzetben, az ágyára borulva. „Boldogok azok a szolgák, akiket Urunk megérkezésekor ébren talál“ (Lk 12,37). Főpásztora írja: „Utólag derült ki, hogy sokféle betegsége volt, de sohasem panaszkodott. Végezte lelkipásztori munkáját az őt jellemző nyugalommal. Tudott kedélyes lenni, de inkább komoly magatartását ismerték. Kedélye papi társaságban oldódott föl. A hívek előtt komoly lelkipásztorként járt-kelt. Papi tekintélyét mindenütt tisztelték szolgálati helyein. Mint káplán az ifjúság nevelésében fáradt.“ 1912. július 14-én született Battonyán. A szegedi kisszemináriumi évek után a szegedi nagyszemináriumban készült papi hivatására P. Hunya irányításával. 1937. május 2-án szentelte pappá Glattfelder Gyula Csanádi püspök. Papi működésének első állomáshelye Kunágota volt, ahol két évig mint káplán működött. Majd—miután egy reggel holtan találták principálisát—adminisztrátori minőségben vezette a plébániát. Innen szülőfalujába, Battonyára került káplánnak, majd Újszegedre. 1953—1967 között Zákányszéken, a szegedi tanyavilágban működött mint plébános. Felújította és kifestette a templomot. Közben esperesi címet kapott. 1967-től haláláig Csanádpalota plébánosa volt. Itt is renovált. Helyrehozta a leégett templomtornyot, szigeteltette a templom falait és a plébánia épületét. P. Hunya szellemében ápolta paptestvéreivel a kapcsolatot. A szemtelési évfordulót minden évben évfolyamtársaival együtt ünnepelte meg. Ilyenkor a konoelebrációs misében ő volt a főcelebráns, és többnyire ő tartotta a szentbeszédet is. Utolsó állomáshelyén, Csanádpalotán temették. Temetési miséjét és a temetés szertartását főpásztora végezte. Vass József c. apát, kevermesi» plébános — kurzustársa — mondott búcsúbeszédet. Confrater 98
