Szolgálat 49. (1981)
Eszmék és események - Levelesládánkból
gyerekek oktatása mit sem ér. Az anya- és gyermekélelmezés akciójában 2500-an részesednek. Ezzel párhuzamosan varró- és főzótanfolyam is folyik, (gy az anyák megtanulják, hogy a maguk lábára álljanak. — Sajnos levelezéshez nem jutok. Magam vagyok. Nincs mit tenni, míg az elöljárók meg nem könyörülnek rajtam. De mindig imáimba és szentmiséimbe foglalom missziónk barátait. P. Ludwig Bel lér SVD Binmaley, Pangasinan 0715. Philippines + Európai utam előtt felavathattuk a ravatalozót, amit a szegényeknek építettem. Most legalább tisztességesen búcsúztathatják halottaikat. Szabadságomon találkoztam Viktor testvéremmel is, aki a Fülöp-szigeteken működik, és 1948jban láttuk egymást utoljára. 1980 augusztusra értem vissza. Nagy ünnepléssel fogadtak. Hálaadő misét mondtam sokak részvételével. Éjfélig kellett beszélnem utómról. Asztalomon egy halom munkát találtam. Kezdtem intézni a legszükségesebbet, de embereim nappal alig hagytak dolgozni. A szeptemberi népmisszióra készülőben három Szűzanya-szobor vonul házról házra. Mindenütt 20—40 ember gyűl össze, éjfélig imádkoznak, énekelnek, hogy öröm hallgatni. Nem lehet, hogy az Istenanya ne hallgassa meg őket. Aznap a vendéglátó család misét hallgat és szentáldozáshoz járul, mert ez ünnep számukra. P. Tünkéi Jenő SVD San Miguel Arcángel, Argentina LEVELESLÁDÁNKBÓL — Baradlai Vilma ferences misszionárius nővérrel Brazzeville-ben, Kongóban ismerkedtem meg missziós állomásunkon. Ott kezdtem fölfedezni nemes egyéniségét. Négy és fél évig éltünk együtt kis nemzetközi közösségünkben. Ő maga később egy levelében így emlékezett meg erről az időről: „Már 56 éves voltam, mikor odakerültem (31 éves volt, amikor, több éves gyógyszerészi munka után, belépett rendünkbe, és fiatal korától a misszióba vágyódott), félévig nem tudtam, hogy fogok-e tudni dolgozni, vagy hiába volt az útiköltség és mehetek vissza. Azután alkalmaztak az állami kórház gyógyszertárában. Délutánonként néha szegényeket, öregeket látogattam, és többször tudtam gyógyszereket adni, amire szükségük volt. Ennyi volt az egész, de én nagyon hálás vagyok a jó Istennek az élményeimért, azért, hogy megismerhettem az afrikaiakat, hogy meg tudom érteni őket, és hogy így tudok gondolni rájuk imáimban.“ Ö a jóhírt, az igét először miköztünk hirdette, nem szóval, hanem jelenlétével, életével. Mély imádságos léleknek ismertem meg. Jóságot, szerénységet, őszinteséget, megértést, megbocsátást, felebaráti szeretetet sugárzott. A lelkierőt az Úrral való kapcsolatából merítette, ahogy saját maga szokta mondani, az Evangélium elmélkedéséből, a szent- ségimádásból. A kórházban nagyon értékelték egyénisége és lelkiismeretes munkája miatt. Együtt tudott érezni gondozottjaival, a szegény elhagyotott, idős emberekkel, ami csak erejéből telt, megtette, hogy szebbé alakítsa életüket, és megéreztesse velük, hogy a jó isten szereti őket. Mindenütt a szeretet volt a hajtóereje. Nem volt bőbeszédű, tetteivel evangelizált. Ezt szegényei bizonyára megérezték. Pl. a főzéshez nem nagyon értett, mivel nem volt alkalma gyakorolni, de a vasárnapot többször azzal töltötte, hogy szegényeinek jó ebédet főzzön a bennszülöttek módjára, ahogy ők szeretik. Hivatásáról egyszer ezeket írta: „Mindegyikünk számára csodálatos dolog az a lelkesedés, ami valamilyen külső behatásra lángra gyúl bennünk úgy, hogy egész életünket irányítja. Egy lelkigyakorlat volt a kezdete, amit P. Relsz tartott, annak idején a misz- sziós központ vezetője. A hit kegyelme által az ember egész élete Isten megtapasztalásának csodálatos sorozatává lesz, működésének kézzelfogható tényeiben.“ — 1977 októberében rákbetegséget fedezett fel nála az orvos, emiatt ott kellett hagynia misz83
