Szolgálat 49. (1981)
Eszmék és események - Párhuzamok a fogyatékosok 1981-es nemzetközi éve alkalmából (Zichy Aladár)
Ha az ember az örökkévaló Krisztus elé lép, akkor Isten végtelen Szeretető előtt találja magát. És ugye már az emberi szeretet is égethet, elégethet, kiégethet belőlünk sok mindent? - Isten végtelen szeretete rátekint az előtte álló emberre. Pillantása behatol létének legbensejébe, rejtett lényegébe. A találkozás Istennel Krisztus tűztekintetében egyfelől szeretetre való képességünk legmagasabb beteljesedése, másfelől viszont a legkeservesebb kín is. Eszerint a tisztítótűz a Krisztus szeretetének tüzén való áthatolást jelentené. Azt mondjuk: a tekintet ölni képes - és ha Krisztus szeretetének tűztekintete esik az emberre? Isten iránti szeretetünk még mintegy el van temetve bennünk: ránehezednek önzésünk rétegei, lerakódásai, bűneink maradványai. Tisztára kell égetni. Mindaddig, míg minden réteg eltűnt, és feltör az emberben a tiszta, tökéletes Isten-szeretet. Minél keményebbek, súlyosabbak ezek a lerakódások, annál fájdalmasabb az áttörés Krisztus felé. Tisztulásra szükség van. Minden embernél. És miért ne kellene minden embernek más és más intenzitású tisztulási folyamaton átmennie a halál pillanatában? Isten gondolatai egészen más nagyságrendűek. Krisztus tűztekintete képes végbevinni örök boldogságunk csodáját. De ha a tisztítótűzben való tisztulás pillanatnyi folyamat, miért imádkozzunk akkor halottainkért? Hiszen imánk ilyenformán elkésik? Istennél azonban nincs idő. Őbenne minden jelen. Egyidejű az illető halála és a mi imánk. A szeretett személy az ő számára abban a pillanatban hal meg, amikor mi imádkozunk érte. Közbenjárásunk nem jöhet későn, mert Istenben nincs „azelőtt“ és „azután". A halottért mondott segítő imánk mindig a kellő pillanatban érkezik, akkor is, ha évtizedekkel halála után imádkozunk. Az ő ideje mindig egyben a mienk is. Döntése mindig „most“ történik, akkor is, ha már rég az örök boldogságban él. Életünk minden pillanatában támogathatjuk életének legnagyobb döntését. Johannes Rosche (t 1979) PÁRHUZAMOK A FOGYATÉKOSOK 1981-ES NEMZETKÖZI ÉVE ALKALMÁBÓL 1979 a gyermekeké volt: Nemzetközi Gyermekév. 1981 a fogyatékosoké. Az év mottója: „Teljes részvétel és egyenlőség“, azaz a fogyatékosok tényleges egyenjogúságának biztosítása és közösségi életünkbe való bekapcsolása, ill. bekapcsolódása. E kettős célkitűzés a múlt fő hibáinak kiküszöbölésére ösztökél. Egy rövid számadás hamar fényt vet a gyengékre. Az egyik hiba, hogy a fogyatékosnak vagy joga nem volt, vagy lehetősége, hogy jogát élvezhesse. Természetesnek vettük például, hogy egy tolókocsis kívülrekedt a középületeken vagy nyilvános járműveken megfelelő lépcsők, felvonó hiányában, esetleg szűk ajtók miatt, feledve, hogy a közszolgáltatások a fogyatékosokat is megilletik. Avagy: ma is igen kevesen gondoljuk meg, milyen jelentőségük 69
