Szolgálat 49. (1981)
Eszmék és események - Színről színre (Johannes Rosche)
Arra a kérdésre: tulajdonképpen mi történik a halál pillanatában, szinte egyidejűleg kísérelt meg felelni több teológus: A halál pillanatában nyílik lehetőség az egész ember első teljes személyi cselekvésére. Azaz: amikor a lélek elhagyja a testet, hirtelen ráébred tiszta szellemi mivoltára, és minden megvilágosodik benne. Egy pillanat alatt megért mindent, amit a teremtett szellem megérthet. Egész életét egységbe foglalva maga előtt látja, fölfedezi benne Krisztus hívását, és vezetését. Ott áll a világ egésze előtt, és látja, hogyan világ- lik fel benne a feltámadott Krisztus mint a világ végső titka. — A halálban az ember teljesen szabaddá, teljesen „tudóvá“ válik, és képes meghozni végleges döntését. Ez a döntés életének legvilágosabb találkozása Krisztussal. És a halálban meghozott döntés mindenkorra érvényes marad, hiszen teljes lényét adta bele. így fog élni most már mindörökké. önkéntelenül eszünkbe jut a halál ősi szimbóluma: a születés képe. Születéskor a gyermek mondhatni erőszakosan elhagyni kényszerül a zárt anyaölt, védelmező otthonát. Ugyanakkor megnyílik számára egy egészen új másik világ: a fény, a színek, a jelentések, a részvét, a szeretet világa. — Amikor Krisztus meghalt a kereszten és a szűk sírkamrába fektették, akkor született meg a feltámadt Krisztus. Ha egy ember meghal, akkor — a mindenható Isten akarata szerint — megszületik a feltámadt ember. A független és szabad, örök időkre szóló döntés a legszeretőbb Arc színe előtt történik, amelynek égen-földön nincs párja: az örök Isten szeretető előtt. Különítélet „Az Atya nem ítél senkit sem, hanem az ítéletet egészen a Fiúra bízta“ (Jn 5,22). Az örökkévaló Krisztus, a Kozmosz középpontja előtt álló embernek csak két lehetősége van: igent vagy nemet mondhat Neki. Az igennel megmenti, a nemmel elítéli saját magát. Tehát senkit sem azért ítélnek el, mert a véletlen úgy akarta, — mert az illető szerencsétlenség következtében hirtelen halállal halt meg, — mert földi életében sohasem ismerte föl helyesen Istent, — mert olyan családba született bele, ahol nem kapott szeretetet, és így Isten lényegét sem érthette meg, — mert szembefordult Istennel, akiben csak a Törvény istenét látta, — mert az emberek félreismerték, kiközösítették, s ezért mindenki ellen, Isten ellen is fellázadt. Ebből nagy horderejű következmények folynak: 1) Senki sem üdvözül azért, mert jámbor szülei voltak, — mert nyárspolgári előítéletei megóvták a rossz elkövetésétől, holott szívesen megtette volna, — mert szerencséjére olyan földrészen nőtt fel, ahol még lehet valamit hallani Krisztusról, jóllehet emberek milliárdjai, köztük talán nálánál jobbak, nélkülözik ezt az esélyt, — mert történetesen vonzó jelenség volt, és így megtapasztalta, mit jelent, ha az embert szeretik, következésképpen nem esett nehezére Isten szeretetében sem hinni. 67
