Szolgálat 49. (1981)
Az egyház szava - Találkozás az öregekkel a müncheni Liebfrauendomban
itt, Miasszonyunk fönséges müncheni székesegyházában! Külön köszönetem a mélyértelmű üdvözlő szavakért, és kísérő imátokért ezekben a napokban! Veletek együtt minden kortársatokat is üdvözlöm hazátokban, főleg akik most rádión és televízión keresztül összeköttetésben vannak velünk. „Grüss Gott“, köszöntlek mindnyájatokat, akik az élet vándorútján már nálamnál régebben „viselitek a nap hevét és terhét“ (Mt 20,12), nálamnál régebben fáradoztok, hogy találkozzatok az Úrral és hűségesen szolgáljatok neki, nagyban és kicsiben, örömben és bánatban! 1. A pápa áhítatos tisztelettel hajlik meg a kor előtt, és mindenkit arra hív, tegyék meg ezt vele együtt. Az öregkor az élet lépcsőfokainak koronája. Ez hozza meg az aratást, begyűjtését annak, amit az ember tanult és átélt, teljesített és elért, végigszenvedett és kiállt. Mint egy nagy szimfónia zárótételében, az élet nagy témái hatalmas harmóniába torkollanak benne. És ez az össze- csengés bölcsességet ád, azt a bölcsességet, amelyért a fiatal Salamon király imádkozik (vö. 1Kir 3,9.11), amelyet döntőbbnek tart a hatalomnál és gazdagságnál, fontosabbnak a szépségnél és egészségnél (vö. Bölcs 7,7.8.10); azt a bölcsességet, amelyről ezt olvassuk az Ószövetség életszabályaiban: „Milyen jól illik az aggastyánhoz a bölcsesség, a tisztes férfiakhoz a megfontoltság és jótanács! Az öregemberek megtisztelő koszorúja a gazdag tapasztalat, dicsőségük pedig az Úr félelme“ (Sir 25,5k). Az öregek mai nemzedékét, tehát titeket, kedves fivéreim és nővéreim, egész különösen is megillet a bölcsességnek ez a megtisztelő koszorúja: Egy részetek két világháborúban mérhetetlenül sok szenvedést élt át, saját életében és másokkal együtt; sokan elveszítették hozzátartozóikat, egészségüket, hivatásukat, otthonukat és hazájukat; ismerni tanultátok az emberi szív szakadékait, de a hősies áldozatkészségre és hitre való képességét és mindig újra kezdő erejét is. A bölcsesség távolságot ad, de nem világtól elszakadó távolságot. A dolgok fölé emeli az embert, anélkül, hogy megvetné a dolgokat. Isten szemével — és szívével! — láttatja velünk a világot. Képessé tesz, hogy Istennel együtt igent mondjunk, korlátáinkra is, múltunkra is, csalódásaival, mulasztásaival és bűneivel együtt. Mert „tudjuk, hogy azoknak, akik az Istent szeretik, minden javukra válik“ (Róm 8,28). Ennek a bölcsességnek kiengesztelő erejéből virul ki aztán a jóság, türelem, megértés, és az öregkor ékessége: a humor. Nagyrabecsült fivéreim és nővéreim, ti magatok tudjátok a legjobban, hogy az életnek ez az értékes aratása, amelyet a Teremtő nektek szánt, nem zavartalanul birtokolt kincs. Éberséget kíván, gondot, önuralmat, olykor elszánt küzdelmet is. Különben nagyon is könnyen megtámadja vagy tönkreteszi a lustaság, a változékony hangulat, a felületesség, uralomvágy, vagy éppen az elkeseredés. Ne veszítsétek el bátorságotokat, kezdjétek Urunk kegyelmével mindig újra, és vegyétek igénybe az erőforrásokat, amelyeket felajánl nektek a Kenyér és a kiengesztelődés szentségében, az igehirdetés és az olvasmányok szavaiban és a lelkibeszélgetésben! 54
