Szolgálat 49. (1981)
Az egyház szava - Találkozás az öregekkel a müncheni Liebfrauendomban
Itt bizonyára a ti nevetekben is szívből köszönetét mondhatok papjaitoknak, akik munkájukban és szívükben igen nagy helyet tartanak fenn az öregek lelki gondozásának. Ezzel egyben egész egyházközségüknek a legjobb szolgálatot teszik, hiszen hűséges imádkozok egész seregét szerzik meg neki. Lelkipásztoraitok után most pap-kortársaitokhoz szeretnék szólni. Kedves Paptestvéreim! Az egyház köszönetét mond nektek egy élet munkájáért az Úr szőlőjében. Jézus a János-evangéliumban ezt mondja a fiatalabb papoknak: „Mások dolgoztak, és ti az ő munkájukba álltatok be“ (Jn 4,38). Nagyrabecsült presbiterek, vigyétek továbbra is az egyház ügyeit az ima papi szolgálatában Isten elé, — „ad Deum, qui laetificat iuventutem vestram“ (Zsolt 43,4). 2. Ti, idősebb nemzedékhez tartozó fivéreim és nővéreim, kincsei vagytok az egyháznak, áldás a világnak! Hányszor kell tehermentesítenetek a fiatal szülőket; milyen jól tudjátok bevezetni a kicsinyeket családotok és hazátok történetébe, népmeséitek világába és a hit birodalmába! A fiatalok problémáikkal sokszor könnyebben eltalálnak hozzátok, mint szüleik nemzedékéhez. Fiaitoknak és leányaitoknak nehéz órákban legértékesebb támasza vagytok. Jótanács- csal és tettel közreműködtök az egyházi és polgári élet sok testületében, egyesületében és intézményében. Szükséges kiegészítést képviseltek egy olyan világban, amely az ifjúság lendületéért és az úgynevezett „legszebb évek" erejéért lelkesedik, ahol olyan nagyon az számít, ami számba vehető. Arra emlékeztetitek ezt a világot, hogy a megelőző fiatalok és erősek szorgalmának művét építi tovább, és hogy egy napon ő is fiatalabb kezekbe teszi le, amit alkotott. Bennetek válik láthatóvá, hogy az élet értelme nem lehet csak a pénzkeresés és pénzköltés, hogy minden külső cselekvésben egyszersmind valami belsőnek kell megérlelődnie, és minden ideigvalóban valami öröknek, Szent Pál szava szerint: „Mert bár a külső ember romlásnak indult bennünk, a belső napról napra megújul“ (2Kor 4,16). Igen, az öregkor megérdemli áhítatos tiszteletünket. Úgy, amint a Szentírásban ragyog fel, mikor szemünk elé állítja Ábrahámot, mikor Simeont és Annát a Szentcsaládhoz hívja a templomba, mikor a papokat „véneknek“ nevezi, mikor az egész teremtés hódolatát a huszonnégy vén imádásában fogja össze, végül pedig magát Istent „ösöreg“-nek mondja (Dán 7,9.22). 3. Zenghetne-e valaki nagyobb dicséretet az öregség méltóságáról? De, kedves idős hallgatóim, bizonyára csalódottak lennétek, ha a pápa nem foglalkoznék az öregedésnek egy másik oldalával is; ha csak — bár talán váratlanul - tiszteletben részesítene benneteket, a vigasszal azonban adós maradna. Most éppen ősz van. ősszel nemcsak az aratást gyűjtik be, nemcsak a színek ünnepi pompája látható, hanem csupaszodnak az ágak, lehullanak, elkorhadnak a levelek; nemcsak lágy, tiszta fény sugárzik, hanem nedves, barátságtalan köd is száll. Éppen így az öregség nemcsak az élet erőteljes végakkordja vagy kiengesztelő foglalata, hanem a hervadás ideje is, olyan idő, amikor a világ idegenné, az élet teherré, a test pedig kínná válhat az embernek, és így amikor 55
