Szolgálat 49. (1981)
Tanulmányok - Erwin Ringel: Az öngyilkosság: végzet? kihívás?
dálytól meghiúsított gyilkosság, és az öngyilkos saját személyével együtt legközelebbi hozzátartozóit is eltalálja. (Adler szavával ez „az öngyilkos bosszúja“.) Az önmaga ellen forduló agressziónál gyakran fellép a kísérlet, hogy az illető — mintegy pótlékként — testének egyes részeit szolgáltassa ki agressziójának (lélektani eredetű testi megbetegedések, balesetek, alkoholizmus, kábítószerekbe menekülés). Ha ezek a „felfogó mechanizmusok“ kudarcot vallanak, akkor önmagának rombolása önmegsemmisítésbe torkollik. 3. öngyilkossági képzetek Az öngyilkos olyan ember, aki képzeletvilágában egyenesen a halál felé tart, és ebben a tekintetben gyakran évekig időzik élet és halál határán. Olyan ember, aki először azzal foglalkozik képzeletben, hogy már halott, azután arra gondol, hogy öngyilkosságot követ el, végül pedig — ez a legveszélyesebb szakasz — határozottan elképzeli, hogyan teszi meg ezt. Félelmetes jelenség a halálnak ez az elhatalmasodása egy élő emberben. Megrendítő tudni, hogy sok ember van közöttünk, akik testileg egyáltalán nem betegek, mégis már a halál zsákmányai. De éppen ilyen megrendítő megfigyelni, amint embertársaik — abban az általános görcsös igyekezetben, hogy ne vegyenek tudomást a halálról — mindent megtesznek, hogy ne kelljen észrevenniök ezt a riasztó fejlődést. Beszéljünk ezek után az első kérdésről, ami előadásunk címe: Veleszületett-e valakivel ez az öngyilkosság előtti tünetcsoport? Biztosan nem. Kari Manningerrel mondhatjuk: öngyilkosnak nem születünk, hanem öngyilkossá fejlődünk. Eszerint az öngyilkosság semmiképpen sem elkerülhetetlen emberi végzet. És ezt meg kell mondani éppen egy olyan korban, amikor még mindig megvannak a fatalisztikus gondolkodás maradványai. Nyomatékkai szeretnék rámutatni: az öngyilkosság sokkal összetettebb folyamat, mint hogy örökölhető lenne. Felléphet különféle lelki zavarok talaján, amelyek keretében az öngyilkosság előtti tünetcsoport kifejlődhetik. És az esetek többségében ehhez hosszú időre van szükség. Természetesen gyorsan is létrejöhet, mint pl. válság idején elkövetett rövidzárlati cselekményekben, — de ez az út inkább öngyilkossági kísérlethez, mint öngyilkossághoz vezet. Egyre szűkebb gondolatom, vakabb a tekintetem, napról napra teljesebb lesz szörnyűséges végzetem. Erőtlenül vonszolódom, életkedvem lefoszol, nincs, aki ismerje, higgye véghetetlen nyomorom. Majd halálom bizonyítja, hogy már hosszú éveken át a sírnak szélén jártam, amíg elnyelt hirtelen. Ez az öngyilkos-búcsúvers (1828-ból) minden részletében jelzi a öngyilkosság előtti tünetcsoportot, s egyben mutatja, hogyan fejlődig lassanként ki. Mindig újból oda kell kiáltanunk a veszélyeztetettnek, hogy nem elkerülhetetlen végzet felé tart, hogy ma lehetséges idejében fölfedezni a veszélyt és eredményesen 28
