Szolgálat 49. (1981)
Tanulmányok - Weissmahr Béla: A lélek halhatatlanságának kérdése az emberi értelem fényében
Ha csak azt a gondolatmenetet tekintjük bizonyításnak, amelynek eredményei minden értelmét használó ember számára kényszerítő jellegűek, akkor a lélek halhatatlansága nem bizonyítható. Jegyezzük meg mindjárt, hogy ennek a feltételnek tulajdonképpen semmiféle gondolatmenet sem tesz eleget, még a matematika levezetései sem. Hiszen egy gondolatmenet meggyőző ereje mindenekelőtt attól függ, elismeri-e valaki a kiindulópontok érvényességét, vagy sem. Már pedig a mai tudományelmélet tisztában van azzal, hogy a matematikai levezetések kiindulópontjainak, az axiómáknak nem szabad ugyan ellentmondaniok egymásnak, de ettől eltekintve bizonyos mértékben mindig önkényesek. Még egy másik okból sem igen beszélhetünk „kényszerítő erejű“ gondolatmenetekről. Ui. minden megértésben mindig igen sok (a képzettség fokától, az érdeklődéstől, az élettapasztalatoktól, az érdekeltségtől, az illető általános beállítottságától stb. függő) tényező játszik szerepet, és ezek egyenként, még inkább együttesen kizárják, hogy a belátás mintegy „automatikusan“ jöjjön létre. Egy állítás igazságának felismerése tehát mindig függ az ember saját állásfoglalásától is. Mivel automatikusan előidézhető bizonyosságról sohasem lehet szó, azért jogunk van bizonyításról beszélni minden olyan esetben, amikor valaki meggyőződésének igazolására logikusan összefüggő érveléssel áll elő. A következőkben azt akarjuk megmutatni, hogy a lélek halhatatlansága ebben az értelemben bizonyítható, vagyis hogy igen komoly érvek szólnak mellette. Miről van szó akkor, ha léiekről beszélünk? Mindenekelőtt legalább nagyjából tisztáznunk kell, mit jelent a „lélek“ szó. Ezen a ponton rögtön szembekerülünk egy nehézséggel: Amit léleknek nevezünk, az nem azonosítható olyan egyszerűen, mint ahogy a kezünk ügyében lévő tárgyak vagy akár a saját testünk esetében megszoktuk. Hiszen a lélekre nem tudunk ujjunkkal rámutatni. Már maga ez a tény sokakban felkelti a gyanút, hogy a lélek talán csak képzeletünk terméke. Ez azonban csak akkor következne az előzőkből, ha a valóság egésze nem lenne más, mint egymástól különböző, minden esetben érzékelhető tárgyak egyszerű összege, halmaza. Már pedig biztosan nem így van. Az ilyen fajta valóságfelfogás teljesen figyelmen kívül hagyja azt a tényezőt, amely feltétele annak, hogy valamit egyáltalán velünk szemben álló tárgyként fel tudjunk ismerni. Ez a tényező, amely nélkül soha semmit sem tudnánk tárgyként megismerni vagy mint tárgyat használni, saját tudatos voltunk, pontosabban öntudatosságunk. Ezt nem hagyhatjuk figyelmen kívül, noha nem úgy adott, mint a körülöttünk lévő tárgyak, vagy akár saját testünk. Ezzel a megállapítással persze még nem tisztáztuk az ember öntudatos voltának természetét. Csak arra akartunk már bevezetőben rámutatni, hogy I minden tárgyi ismeretünk hátterében jelen van egy teljesen soha nem tárgyiasít- ható mozzanat: az öntudat. Mi ennek a ténynek a jelentősége? 12
