Szolgálat 48. (1980)
Eszmék és események - Beszéd Morumbiban, a bencés rendház Szent Gellért-szobrának avatásán (Tóth Veremund)
kezdték, ilyen papot nem láttunk még az országban“ - mondatja a bámuló Mór püspökkel a Legenda írója. A király is elálmélkodott a tüzes lelkű Gellért Máriát magasztaló szép beszédén, és „nagyon megszerette őt“. Az ünnep után mindenki visszatért szőkébb hazájába, de Gellértet a király magánál tartotta. Ekkor ismerte föl Gellért szentföldi utazása kudarcának jelentését a Gondviselő terveiben: az éles szemű, messzire tekintő király reá bízta legdrágább kincse, a gyermekifjú Imre herceg nevelését. Nyolc éven keresztül (1015—1023) palántába a királyfi leikébe a hitnek titkait, tanította a keresztény király országlásának magas elveit. Hogyne ragadta volna magával a minden szépre és nemesre érzékeny fiatal lelket ez a szent nevelő! A veszprémi éjszakán történt hősies elszánása a szűzi életre akkor foganhatott meg lelkében, mikor Gellért mesterével elemezték az írásokat. Beteljesítve küldetését a király udvarában, Gellért a bakonybéli apátságba vonult vissza és annak közelében remetelakot épített magának. Szarvasok, szelídített farkas volt társa a bakonyi rengeteg remeteségében, ahol szorgalmasan írogatta a magyar föld első könyveit: a Szentírás könyveinek értelmezését az igehirdetö papok részére. Műveinek emléke maradt fenn csupán. Egyetlen ránk maradt irodalmi műve a Deliberatio: misztikus értelmezésű magyarázat Dániel próféta három ifjának énekéről. Ez a könyv azonban már élete utolsó szakában íródott, küldetésének utolsó állomáshelyén. Nem is fejezte be. A kívülálló azt gondolhatná, hogy elveszett idő volt a világ és a magyarság számára a bakonybéli remeteségben töltött hét esztendő. Pedig az imádságban, elmélyedésben, szellemi munkában eltöltött idő volt a nagy felkészülés élete legnagyobb missziójára, 16 éves apostoli, térítő munkájára. Cseleinket a krisztusi hitre Végtelen keggyel kegyes Isten vitte. Gel I érttói nyertük, hogy jó lett a kezdet: Áldjuk a Szentet! Miután Csanád vezér legyőzte a királlyal vetélkedő, pogánykodó Ajtonyt, elérkezett az idő a pogányság utolsó fellegvárának, a „fekete magyaroknak“ megtérítésére. Gellért 1030-ban vonult be marosvári püspöki székhelyére tíz bencéssel, közülük négy a Pannonhegyről. Heten már magyarul tudták hirdetni az igét. A legenda egyszerű szavaiból kiérezhetjük a kezdődő magyar kereszténység ujjongó lendületét: „A nemes és a közemberek, gazdagok és szegények, aztán csak úgy özönlöttek hozzá és kívánták, hogy az Isteni Szentháromság nevében keresztelje meg őket... És nem volt pihenésük azoknak, akik őket keresztelték, csak éjszaka; és nagy munkájuk volt nekik. Mégis, Krisztus nevéért, kinek munkájában fáradoztak, a munkát magát jószívvel és örömest végezték. A püspök pedig azoknak, akik már megkeresztelkedtek volt, folyvást hirdette az Isten Igéjét" (11. fej.). > 71
