Szolgálat 48. (1980)
Tanulmányok - Tóth József: A papi hivatások paradoxona
pen ezt szeretném elkerülni. Ha a pap az ég ajándéka is, ez nem jelenti, hogy emberi, személyes kijelentéseiben, cselekedeteiben, érzéseiben „égi“. Hiszen még nincs az égben. Alakuló, küzdő, vétkező keresztény ember marad, aki szenved a roppant feszültségtől egyéni tökéletlensége és nagy feladata közt. Mindennap újra beleáll ebbe a feszültségbe, és jaj, ha kivonja magát belőle! Nekünk keresztényeknek sem szabad a papokat sem csak bűnösnek, sem csak szentnek képzelni. Látnunk kell a különbséget az akár sikerült, akár hibák közt vergődő papi élet és a rajta át kapott isteni ajándék között. Talán azt tapasztaljuk, hogy a szava gyenge, ügyetlen, homályos, sőt olykor megbízhatatlan, — mégis arra hivatott, hogy Isten szavát belekiáltsa a mai nemzedékbe, tanúságot tegyen róla; emberi beszédén Isten szava hallik át, annak lesz közvetítője. Küldetést kapott, hogy csorbítatlanul, emberi tekintet nélkül hirdesse ezt a szót. A pap ajándék, mert Isten igéje rajta keresztül elevenen juthat el mindenkihez. A pap maga sokszor távol érzi magát Istentől, kételyek kínozzák, a hit homályában jár, hiányzik leikéből az Úr bizalmas közelsége, — és mégis eszköze a Krisztussal való találkozásnak. Ha bemutatja a szentmisét, ha kiszolgáltatja a szentségeket, akkor Krisztus küldötte, aki mindig újból, mindig újonnan közvetíti Jézus Krisztus gyógyító jelenlétét. Eszköz Isten kezében; ahol ő van, ott utolérhetővé válik Jézus. Nem ó az üdvösség; de Jézus Krisztus felbonthatatlan szövetséget kötött vele minden ember javára és üdvösségére. Talán békétlenséget és bűnt hordoz magában, talán képtelen a megtérésre, mégis feloldozást és bocsánatot tud osztani, ő az, aki mindig újból hírül adja az embereknek Isten készségét a kibékülésre, aki által ez valósággá válik, mikor a feloldozásban közvetíti Isten bocsánatát; általa engesz- telődünk ki Atyánkkal, és ezért ő maga is Isten ajándéka. A pap sokszor van egyedül, talán sokszor magányos is. Lehet, hogy nemcsak a család hiányzik mellőle, hanem a bátorító, alapot adó baráti kör is. Mégis hivatása és feladata, hogy közösséget teremtsen. Közösséget a hitben, ahol fölébred az egymás iránti szeretet, ahol az emberek Isten jóságát és könyörületességét sugározzák tovább egymásnak, ahol elevenen marad a Jézus Krisztusba, az ember jövőjébe és az egész emberiség megvál- tottságába vetett hit, ahol az emberi csüggedéssel szembeszegül a Krisztus ígéretébe vetett bizalom: „Bízzatok, én legyőztem a világot!“ Ez a végső győzelem emberileg nem lehet biztosított. Az ígéret a hitből élő egyháznak szól, nem az egyes embernek. Az egyénnek annyiban van része benne, amennyiben összeforrt Jézus Krisztussal. Ennek a közösségnek záloga a pap; ezért az ég ajándéka. A pap fájdalmasan érzi saját elégtelenségét. Olyan feladatot kapott, amivel sosem lehet készen. Lelkipásztori munkája erős hasonlóságot mutat a szülők vagy a nevelők munkájával. Nem kovácsolhatja kalapáccsal és üllővel a lelkeket. Általa Isten „ajánlgatja szeretetét“ (vö. Róm 5,8). Nem lehet kiszámítani, 39
