Szolgálat 48. (1980)

Tanulmányok - Tóth József: A papi hivatások paradoxona

lakit: szeretném ezt a Názáreti Jézust, a Megfeszítettet és Feitámadottat közel vinni az emberekhez. A hívás mindig a hívó fél közelségét jelzi; de valami igényét is. Isten sohasem hív szándéktalanul. Hívása feleletre, ajándéka továbbadásra vár.

Saját hivatásom felismerése sem valami titokzatos dolog. Útja a fiatalember emberi keresése, tapogatózása. Kutatja vágyait, örömeit, hajlamait, képességeit. Mélyen önmagába tekint Isten előtt, és ilyenkor talán fölfedezi szívében a hivatást, hogy Jézus és az emberek szolgálatába állítsa erőit. Minden keresztény hivatott arra, hogy Jézus Krisztust válassza és kövesse. A pap azonban még egy második választást is megejt: közvetlenül Jézus életformáját kívánja folytatni és életfeladatába beállni. A hivatás biztonsága nem mindig száz százalékos. Kezdetben talán csak 51 %. Sőt a biztonságérzés ingadozhat is: hullámhegy hullámvölggyel váltakozik. Mindez normális emberi jelenség. A papság megkövetelte radikális hit nem alakul ki egyik napról a másikra. Hivatás annyit jelent, hogy úton vagyunk, vagy inkább hogy rátettek egy útra. A fiatalok sokszor vagy ingatag hittel, vagy ellenkezőleg aggasztóan magabiztos „cementhittel“ jönnek a szemináriumba. Mind a kettőből csak lassan lesz igazi személyes, felelős, papi hit.

Papok nem potyognak az égből. Hogy valaki egyáltalán erre a gondolatra jusson, és hogy ki is tartson benne, ahhoz bizonyos légkörre van szükség. Többek között arra, hogy a szülők, a rokonok, a baráti kör becsülje a papot, a papi tevékenységet. Ne fojtsák meg már csírájában a fölmerülő gondolatot ilyenforma kijelentésekkel: „Hülye vagy, hogy is gondolhatsz ilyesmire — minden pap bolond — csak megjátsszék magukat — mire jó ez ma még? Jön az üldözés, és te leszel az első, akinek nekimennek. Szó sem lehet róla, át kell venned az üzletet az apádtól!“ Hogy lehetne szó papi hivatásról ott, ahol csak szidják a papokat, a püspököt, a pápát, az egyházat? Ahol sohasem érződik hála, öröm Jézus Krisztus és az egyház miatt? Ahol sohasem hangzik el: milyen jó, hogy találkoztam ezzel a rendes pappal, vagy hogy az egyház- községünkben eleven élet folyik, és mi odatartozhatunk? Ahol nem esik szó arról, hogy az egyházközség nemcsak az egyes keresztényekből él, hanem a plébánosából is? A papi hivatás igénye, vágya, fölismerése, a szent kalandba való bebocsátkozás és kitartás csak akkor lehetséges, ha van közvetítő közeg. A pap nem az égből pottyan. Ha nincs közvetítés, nem lesz pap. Ha a szülők, a papok, a tanítók, a baráti kör, az atmoszféra ellenséges a papi hivatással szemben, nem lesz pap.

II. A pap az ég ajándéka

Igaz, hogy a papok nem az égből pottyannak. De mégis az ég adja őket ajándékul az embereknek. Minden pap az Atya ajándéka, Jé?us Krisztus szere- tetének jele, a Szentlélek műve. Persze az ilyen megállapítással mindjárt együtt jár a veszély, hogy a papot valami emberfölötti magaslatra emeljük. Pedig ép38