Szolgálat 47. (1980)
Tanulmányok - Farkasfalvy Dénes: Az újszövetségi kánon mint az ökumenizmus példaképe
tartottak. Hogy erre a Pál által használt irodalmi formát, az apostoli levél formáját használják, egészen érthető. A kánon az említett könyveken kívül még három művet tartalmaz. Ezek (Máté evangéliuma, Jakab és Júdás levele) a palesztinai zsidókereszténység köréből származnak, nagyban és egészében azt a hagyományt rögzítik, amely a jeruzsálemi egyházzal és vezetőjével, Jakabbal van kapcsolatban. Látjuk tehát, hogy a kánon minden műve valamilyen apostoli tekintély révén kapta rangját. A 19. század liberális kritikusai megmosolyogták az ősegyház kánoncsinálóit, hiszen igazában egy mű sincs köztük, amely a szó szoros, mai értelmében a tizenkét apostol egyikétől, mint irodalmi szerzőtől eredne. De vajon elvárjuk-e azt, hogy ezek a jobbára egyszerű galileai halászemberek görög nyelven könyveket, teológiai tartalmú leveleket írjanak? Az a hagyomány, ami szerint Máté evangéliuma egy elveszett arám nyelvű műre támaszkodik, s így esetleg a tizenkét apostol egyikének alkotása volt, hihető, de nem tekinthető bizonyítottnak. Hogy János, Zebedeus kisebbik fia valóban egy olyan gigantikus irodalmi alkotás szerzője, mint a János-evangélium, szintén elképzelhető, de joggal merülnek fel kérdések. De talán hibás is az az elképzelés, amely az első hithirdető csoport tagjaiból mindenképpen irodalmi szerzőket akar csinálni, hogy így biztosítsa az újszövetség legfőbb könyveinek apostoli eredetét. Inkább arról van szó — ahogy ezt szent Iréneusz olyan jól látta —, hogy az apostoli hagyományokat garantáló apostoli egyházak ezekről a művekről tanúsítják, hogy bennük apostoli tanítás nyert kifejezést. Ezért látnak bennük „kánont", azaz „szabályt“ a hit számára. Olyan könyvek, amelyek a hit forrásai és egyben mértékadó határkövei is. b) A teljesség igénye Szent Iréneusz logikusan érvel, amikor az írások apostoli voltát nem pusztán történeti vagy filológiai módon kezeli. Ezek az írásművek azért alapvetőek az egyház számára, mert bennük az apostoli eredetű hagyomány nyert kifejezést, az a hagyomány, amely az apostoloktól ered, akárcsak a legrégibb és legtekintélyesebb egyházak és azok vezetőinek tekintélye, püspöki rangja és szerepe. Az írásoknak ezt az egyházi szerepét még jobban megértjük, ha rávilágítunk arra, hogy az apostoli iratok és a püspöki utódlás ugyanazon helyzet, sőt mondhatnánk válság szülöttei. Egyrészről az első keresztény nemzedék kihalása, másrészről a legelső apostoli eredetű közösség, a jeruzsálemi egyház elpusztulása Kr. u. 70 körül olyan helyzetet teremtett, amelyben a hagyomány továbbadása, folyamatos fennmaradása komoly veszélyek közé került. Hozzátehetjük még azt a tényt is, hogy Péter és Pál Néró alatti kivégzése Rómában minden bizonnyal váratlan krízist jelentett az általuk alapított és tőlük függő, irányításuk alatt álló egyházaknak. Ha más nem, ez a tragédia ébresztette rá az egyházat arra, hogy az ő létüket sem kímélik meg a történelem .viharai. Aligha kétséges, hogy ez a helyzet késztetett az evangéliumok megírására. Pál apostol 30
