Szolgálat 46. (1980)

Eszmék és események - Urunk mennybemenetele (Nagy Ferenc)

dicsőségének birodalma, az örök élet hazája. Ebbe a világba tartozik Krisztusnak földi létét megelőző örök élete; onnan jött le, hosszú útszakasz megtételével, a földre. Amikor pedig földi küldetését bevégezte, akkor megdicsőült emberségével ugyanazon az úton visszatért Atyjához, az isteni örökkévalóságba. Az apostoli igehirdetésben Jézus mennybemenetele a megdicsőülés nagy egészében különálló mozzanat a feltámadástól és az Atya jobbján levő trón elfoglalásától; a mennybemenetel jelentősége abban áll, hogy a másik két mozzanatnál jobban kifejezi Krisztus kozmikus uralmát. Az Istenember szinte átszeli és birtokba veszi az egész teremtett világot: a földet, kezdve az alvilágtól fel az atmoszféráig, a csillagok övezeteit és az angyalok birodalmát; betölti a min- denséget, és önmagában mint Főben egyesíti. Áthatol az egeken, és belép a fátyol mögé a mennyei szentélybe, hogy ott üljön Isten jobbján a világmindenség királyaként, és közbenjárjon értünk.

A mennybemenetelnek tehát a kozmikus megnyilatkozás szempontjából kellett elkülönülnie a sírból való kijöveteltől. Ezenfelül az elkülönítést megkívánta egy pedagógiai szempont is: az, hogy az apostoli igehirdetés az emberi idő keretébe foglalva mondhasson el egy transzcendens eseményt, továbbá hogy Jézus megjelenéseit időbelileg elhelyezhesse. Valahogy úgy kell elgondolnunk, hogy Urunk már a feltámadás pillanatában belépett a végső és teljes megdicsőülés világába; amikor 40 napon át megjelent apostolainak, onnan tért vissza hozzájuk. Emberi szavakkal próbálunk elmondani valamit, ami tulajdonképpen kifejezhetetlen. Krisztus mennybemenetelének misztériumában két ösz- szefüggő, de egymással nem azonos mozzanat van: egyfelől Krisztus mennyei megdicsőülése, amely egybeesett feltámadásával, másfelől végső eltávozása a megjelenések 40 napos időszaka után; ennek voltak tanúi az apostolok az Olajfák hegyén, és ezt ünnepeljük a mennybemenetel liturgikus ünnepével.

Azok az őskeresztény igehirdetésben használatos szavak, amelyek a menny- bemenetel hitét fejezik ki, egy elbeszélésben is testet öltöttek, az Apostolok Cselekedeteinek kezdetén. Az ünnep első olvasmánya éppen ezt a szakaszt tartalmazza. A könyv előszava után elmondja Jézus utolsó megjelenését, utolsó beszélgetését, majd így folytatja: „E szavak után szemük láttára felemelkedett, és felhő takarta el őt szemük elől. Miközben merően figyelték, miként távozik az égbe, egyszerre csak két fehér ruhás férfi termett mellettük. így szóltak: Gali- leai férfiak, miért álltok és néztek az égre? Ez a Jézus, aki felvétetett tőletek az égbe, úgy jön majd el, ahogy láttátok ót az égbe menni."

Mint látjuk, ez az elbeszélés koreográfiái elemekben meglehetősen mértéktartó; Jézus felemelkedésének módját nem részletezi; sokkal több figyelmet szentel a két isteni küldöttnek, akik a jelenet történelmi értelmét és fontosságát adják tudtul. Üzenetüket mai szavakkal talán így is visszaadhatjuk: a megdicsőült Jézusban találkozik a túlvilág és a történelem; ez a találkozás Jézus két eljövetelével válik történelmileg észlelhető valósággá. Jézus első eljövetelének befejezése után az apostoloknak nem szabad tétlenül várniok, hanem hozzá kell látniok az Egyház feladatának teljesítéséhez: Jézus evángéliumát kell hirdetniük.

84