Szolgálat 46. (1980)
Eszmék és események - Magyar nővérek a nagyvilágban
Befejezésül próbáljuk összefoglalni a mennybemenetel ünnepének értelmét keresztény életünkben. Mi is Krisztus Urunkkal együtt már feltámadtunk, már most ott vagyunk vele együtt a mennyben. Miközben várjuk Urunk második eljövetelét, egynek kell maradnunk vele, életközösségben, a hit és a szentségek által. Szüntelenül az örök értékeket keressük; igazi életünk el van rejtve Krisztussal az Istenben. Városunk, lakóhelyünk a mennyben van. Az a ház, amely vár minket, amelybe be kívánunk költözni, nem más, mint maga a dicsőséges Krisztus; ahogy Szent Pál nevezi: a mennyei Ember. Másfelől, ha benne élünk Is annak az új világnak a valóságában, még nem szakadtunk ki a régi világból, ez még visszatart bennünket. Viszont küldetésünk, képességünk van arra, hogy újfajta módon éljünk benne, hogy fölemeljük a világot az Istentől neki szánt dicsőséges átalakulás felé. Ebben áll a mennybemenetel keresztény lelkisége. Nagy Ferenc MAGYAR NŐVÉREK A NAGYVILÁGBAN 1950-ben léptem a Szent Szív-nővérek (Sacré-Coeur) tanító rendjébe. 1971—77-ig a 140 ausztriai nővér tartományfőnöknője voltam. Az 1976-os általános rendi gyűlés előkészületei közé tartozott, hogy a tartományfőnöknöknek egy utat kellett tenniöík a harmadik világba. így ismerkedtem meg rendemnek Béni Ebeid-ben, Egyiptomban lévő településével. (Az azelőtt inkább magasabb társadalmi osztályok gyermekeinek nevelésével foglalkozó rend a Zsinat hatására elhatározta, hogy munkájába jobban belevonja az elmaradott, szegény népeket is. A rendtagok körében lelkes visszhangra talált ez a döntés. Csak Egyiptomba 30 nővér jelentkezett, és 8 év alatt öt települést létesíthettünk a Nílus partján.) Már akkor elhatároztam, hogy hivatali időm lejártával ide jelentkezem. Béni Ebeid Kairótól 270 km-re délre fekvő fellah település. 12 000 muzulmán és 2000 kopt keresztény lakja. Közösségünk hét nővérből áll: négy spanyol, két fiatal egyiptomi és én. Hárman az elemiben tanítanak, mi többiek szociális munkát végzünk. Nem építettünk külön kolostort, hogy jobban együtt élhessünk a lakossággal. A helyi kopt templomba járunk. Ugyanúgy étkezünk, mint a helybeliek, s mindenben az ő szokásaikat tartjuk. A muzulmán ünnepeken átmegyünk köszönteni őket, ugyanúgy kívánnak ők is nekünk „boldog karácsonyi ünnepeket“. Kérdés azonban, hogy Irán növekvő befolyása meddig teszi lehetővé ezt a békés ökumenikus együttélést. Állandóan tűz a nap, tíz éve egy csöpp eső sem esett. Télen nagyon hideg van, a gyerekek csak úgy dideregnek tanítás közben, ami — mint minden más közösségi dolog — a szabadban folyik. Külön téli ruházatuk nincs a fellahoknak, télen egyszerűen magukra szednek mindent, amijük van. Természetesen nekünk nővéreknek sem lehet télikabátunk. Mosolyogtam, amikor gondos kezek kesztyűt küldtek nekem. Hogyan húzhatnék föl ilyesmit, mikor a többinek sincs? Házunk nyitva áll mindenkinek. A fellahoknál szokás a kölcsönös látogatás. Szívesen Járnak hozzánk, de tőlünk is elvárják, hogy meglátogassuk őket, például ha valaki beteg, ha gyermek születik, haláleset történik, ünnep van. Ilyenkor sokszor hosszú ideig csak hallgatunk együtt. Európai gondolkodásommal igen nehezen szoktam meg ezt, haszontalannak éreztem. De a fellahok felfogása egészen más. Élvezik az együtt- létet, még ha látszólag semmi nem is történik közben. Megosztják egymás örömét- bánatát, s éppen így szűkös anyagi javaikat. Úgy tudnak ünnepelni és örülni, hogy csak úgy bámuljuk. Úgy érzem, csak ezeknek az embereknek a körében tanultam meg élni. Fő munkám két másik nővérrel együtt az egészségügyi tanácsadás a falvakban, mert a vidéken nincsen orvos. Négy napig járjuk a környéket minden héten. A betegek több* 85
