Szolgálat 46. (1980)

Az egyház szava - A Szentatya „Dominicae Cenae“ k. körlevele

körmenetben az adományok átnyújtása. De tudatának a mise egész folyamán ébren kellene maradnia. Ezt célozza különösen az Orate fratres és az átváltozást követő anamnézis. („Halálodat hirdetjük...“) Az új miseliturgia mindezt világossabbá tette a hívők számára. A változások természetesen nagyobb nyitottságot és érettséget is megkövetelnek papok és hívők részéről egyaránt. Különösen az átváltozás szavait ejtse ki a pap nagy alázattal és egyszerűséggel, jól érthetően. Az eukarisztikus áldozatnak ez a lényegi aktusa sietség nélkül menjen végbe, úgy, hogy a résztvevőket bensőséges áhítattal töltse el, és megéreztesse velük a titok nagyságát.

III. Az Ür két asztala és az Egyház közös java

Az egyik asztal az igéé, az Úr szaváé. Az olvasmányok új rendje, az igeistentisztelet teljes megújulása egyben új felelősséget is jelent Isten szava iránt. Felolvasása történjék szépen, egyszerűen, a szent szöveghez illő módon. Liturgikus olvasmányszövegként csakis a Szentírás szerepelhet, semmi más — bármilyen szép és értékes, akár vallásos írás. Az ilyenek helye a homíliában van, amely jól összefűzheti Isten kinyilatkoztatott bölcsességét az igazságkereső emberiség gondolataival. Egyes hivők nélkülözik a latin nyelvet. Érzelmeiket és óhajukat tiszteletben kell tartani, és a lehetőség keretein belül tegyünk is ennek az igénynek eleget.

A másik a kenyér, a szentáldozás asztala. Egyesek - bár megtehetnék - nem járulnak az Úr asztalához. Azelőtt ez sokszor túlzott szigorból történt, ma talán inkább közönyösségből. Más esetekben viszont válogatás nélkül, mondhatni gépiesen mindenki megáldozik. Mind a két véglet helytelen. A pap felelősséget visel azért, hogy híveiben érzékeny és helyes keresztény lelkiismeretet alakítson ki ebben a tekintetben is; nekik maguknak kell tudniok megítélni, mikor áldozzanak, mikor ne.

Az Úr asztalának szolgái vigyázzanak, hogyan bánnak Krisztus testével és vérével, és hogyan osztják ki a szentáldozást. „Kerülni kell itt minden aggályosságot; viszont Isten őrizzen a tiszteletlen szokásoktól, helytelen sietségtől és botrányt keltő türelmetlenségtől.“ A pápa itt beszél a kézbe való áldoztatásról is, amelyet „egyes püspöki karok kértek, és az Apostoli Szék jóváhagyta.“ De ügyeljen a pap, hogy eközben semmi tiszteletlenség ne történjék. A hivők szabad választását és akaratát is mindig tiszteletben kell tartani. A Szentségért elsődlegesen mindig a pap felelős. Szépen juttatja kifejezésre ezt a felhatalmazását és kötelességét a szenteléskor a kéz fölkenése. A szentáldozás kiosztása is elsősorban a papok és a diakónusok feladata, de szükség esetén az Egyház laikusokat is felhatalmazhat erre, természetesen mindig kellő előkészítéssel.

Az Eukarisztia mint az egyházi egység szentsége az egész Egyház közös java. Ezért az Egyház köteles megszabni megölésének módját. Ez történt a Zsinaton és az azt követő instrukciókban, valamint az egyes püspöki karok és

57