Szolgálat 46. (1980)
Tanulmányok - Sántha Máté: A szép szolgálat öröme
Kedves Paptestvérek! A keresztény élet szempontjából oly döntő időben, mint a mai, jobban szükség van a „Sentire cum Ecclesia“-ra (az Egyházzal való együttérzésre), mint valaha: Mindnyájunk szolidáris egységére a hitben és sze- retetben és a papszentelés által megalapozott oltári kapcsolatban a püspökkel meg az Egyház legfőbb pásztorával, Péter utódával, a pápával. Az Egyház lezárta hivatalos imarendjének reformját. „A legjobb szövegekre nyúlt vissza vagy újakat választott, megértést hozott létre a modern nyelvek istentiszteleti használata tekintetében, és nagy buzgalommal és méltósággal adta meg a kedvező feltételeket a hívők részvételére (akik ti. igazán hívők akarnak lenni). Most Isten népe számára jött el az óra, hogy belátásának és engedelmességének bizonyságát adja. Meg kell mutatnunk, hogy ebben egyhangúan járunk el. Semmit sem használ sem az önfejű és tiszteletlen nosztalgia a letűnt kultuszformák után, sem a nem kevésbé önkényes és nem kevésbé tiszteletlen ún. „kreatív“ csinálmányok a szent és megszentelt egyházi liturgia terén. Nem használ sem az új nemzedék igazi lelkiségének, sem a gondolkodás és cselekvés alapvető egységének, ahogy ezt Krisztus kívánta egyházában, különösen az istentisztelet alkalmával (vö. Mt 18,20). Annál szükségesebb ma ez az egység, minél kevésbé tűrik a féket bizonyos széthúzó erők, amelyektől — az ökumenizmus elhanyagolásával — a vallási élet egyes területei szenvednek.“ (VI. Pál 1976. márc. 17-i beszéde.) Közös felelősségünkben köszöntőm önöket. Sántha Máté A SZÉP SZOLGALAT ÖRÖME Isten az Igazság, Jóság, Szépség teljessége. Tehát ezeknek az értékeknek a megvalósításával szolgálhatunk neki. Ezt mindnyájan tudjuk. Az igazságról (meg az ezzel összefüggő igazságosságról) sok szó esik korunkban, és méltán. A jóság minden időben egyformán sugárzó és hódító érték. De a szépségnek Istennel való összefüggése mintha jobban háttérbe szorulna. A természetben adottságként elénk táruló szép — a tenger, a naplemente, egy pompás virág- kehely — ugyan önkéntelenül a Teremtőt juttatja a hivő ember eszébe. De a szépség mint napi életünkben megvalósítandó feladat, sőt mint Isten közvetlen szolgálatának kelléke, — erről nem nagyon tanultunk a teológiában. Ezért szeretnénk itt néhány gondolatot adni liturgia és esztétikum viszonyáról, éspedig gyakorlati szempontból. Tud erről a Szentírás, már az Ószövetség is. Mi mást jelent a törvény előírása a hibátlan áldozati állatról, mint hogy a tőlünk telhető legszebbet mutassuk be az Úrnak? A zsoltáros így sóhajt a jeruzsálemi templom felé: „Milyen csodálatos a te lakásod, — seregek Istene! — Lelkem sóvárpó vággyal van tele, — kívánja, Uram, udvarod“ (84. zs.). És Jézus a betániai vacsorán védelmébe 40
