Szolgálat 45. (1980)

Eszmék és események - Gondolatok a születésszabályozásról (Hans Rotter)

A születésszabályozásnál fontos szerepe van a házasság céljairól szóló felfogásnak. Ha azon a véleményen vagyunk, hogy a házasság legfőbb és elsődleges célja gyermekek nemzése, akkor a fogamzás kizárására törekvő nemi érintkezés a házassági kötelesség ellen vét. Ha viszont a hitvesek szerelmét ugyanolyan értékű vagy még felsőbbrendű célnak tekintjük, akkor a fogamzás- gátlás igazolása nem jelent többé alapvető nehézséget. így viszont könnyen úgy tűnhet, hogy a gyermek akarása a házasságnak csak járulékos mozzanata. Ez pedig nem egyezne a keresztény hagyománnyal, talán a biblia tanításával sem.

Valójában a két cél: utódok létrehozása és hitvesi szerelem nem összefüggés nélkül áll egymás mellett. Mert a keresztény szeretet sohasem önző kívánságok puszta kielégítése. A házasság folyamán sem merülhet ki abban, hogy a két házastárs önző vágyait valósítsa meg. A „kettős önzés" túl kevés a keresztény házasság alapjául. Minden emberek közötti szeretetnek önmagán túl Istenre kell mutatnia. A szerelem tehát jel is, és ennek a jellegének abban is meg kell valósulnia, hogy a házastárson túlmenően más emberek felelősségét és gondját is magára veszi. Tehát a hitvesi szerelem éppen azért akar gyermeket is, mert a házasság megkívánja a kölcsönös szerelmet, és mert az igazi szerelem a lehető legteljesebben ki akarja elégíteni a másikat. Hiszen az utód világra hozatala az ember saját létének, teremtő erejének és élete értelmének egyik legmélyebb megerősítése. Itt tágul ki élete, itt mélyül el és teljesül be emberi szerelme. Ha a házastársak külső kényszerítő körülmények nélkül tudatosan kizárják az utódot, súlyosan befolyásolják a házasélet értelmének beteljesedését, a házasság boldogságát, és ezzel vétenek az igazi személyes szerelem ellen is.

A gyermeknemzés azonban nemcsak a kölcsönös szerelem kifejezése, hanem új életet hoz létre, amelynek hely kell a világban, s kifejlődéséhez megfelelő föltételekre van szükség. Ezért nem szabad mindig és korlátlan számban világra jönniök. A gyermekkel szemben való felelősség határt szab a házastársi közösség kitágítására való készségnek. Természetesen a gyermek nem egyetlen kifejezése az igazi házastársi szerelemnek. Az minden kölcsönös segítségben, a felebaráti szeretet és szolgálat minden gyakorlatában kifejezésre jut. Lehet, hogy éppen a mások iránti felelősség miatt kell eltekinteni további gyermekek születésétől, pl. az asszony egészsége, az elégtelen anyagi eszközök vagy lakásviszonyok miatt stb.

A II. vatikáni zsinat és a Humanae vitae felelős szülői magatartásról beszél. Világos ebből, hogy a házasságban nemcsak arról van szó, hogy kövessék az emberi természetet és korlátlan számban hozzanak világra gyermeket. A termékenység önmagában véve nem végső célja a házasságnak. A házastársak magatartásának inkább helyzetük egészéhez kell igazodnia. A gyermek világra hozásával együtt felelősséget kell vállalniok a megfelelő neveléséért is. De a dokumentumok a hitvesi szerelemnek sem biztosítanak olyaVi elsőbbséget, hogy így a gyermek vállalása mellékessé válnék. Nem határozzák meg pontosan a

78