Szolgálat 45. (1980)

Tanulmányok - Blazovich Ágoston: Szent Benedek Regulájának néhány szociológiai mozzanata

tani. Ebben az iskolában első helyen áll Istennek imával történő dicsérete, az „Opus Dei“. A 43. fejezetben kifejezetten meghagyja: „Isten szolgálatának semmit elébe ne tegyenek.“ A közös ima nemcsak Istent dicsőíti, hanem a közösség szolgálatában is áll, az egyént pedig integrálja, bekapcsolja a közösségbe, úgyszólván megjelöli benne a helyét. (A taizéi kolostor szabályai előírják, hogy minden tanácskozás előtt közös imára és elmélkedésre gyűljenek össze a testvérek, hogy így jobban megismerjék Isten akaratát abban az ügyben, amiről tanácskoznak.)

Amikor az 58. fejezetben az újoncok felvételéről van szó, akkor a legfontosabb kérdés, amit föltesznek a jelentkezőnek: vajon „valóban Istent keresi-e". Az egész kolostori élet teocentrikus, Istenre irányul. Szépen fejezi ki ezt Szent Benedek jelszava: „Ut in omnibus glorificetur Deus!“ (Hogy mindenben Isten dicsértessék!) Ez persze nem a bencés lelkiség kizárólagos tulajdonsága. Hiszen Loyolai Szent Ignác jelszava: „Omnia ad maiorem Dei glóriám“ (Mindent Isten nagyobb dicsőségére) tartalmilag ugyanezt fejezi ki. és az ősegyháztól kezdve, amelynek életét a bencés regula mintaképnek veszi, a mai napig minden keresztény vallási közösség középpontja Isten.

Akkor is általános keresztény erényekre, magatartásokra találunk, ha elemezzük a bencés szerzetes Istenhez való viszonyát. Csak a sorrend és a súlypont váltakozik esetleg egyénenként és közösségenként is. Hiszen az isteni élet egész gazdagságát senki sem merítheti ki és valósíthatja meg egész terjedelmében.

Itt tehát csak néhány alapvető magatartásra utalunk. A szerzetes Istenben Teremtőjét látja, és teremtményi voltát az alázatosság gyakorlásában éli át. Szent Benedek regulája 7. fejezetében az alázatosság 12 fokát állítja fel. E fokok azonban nem jelentenek rendszeres és szerves emelkedést, hanem egyszerű felsorolást; a 12. fok kezdettől fogva éppen úgy gyakorolható, mint az első.

Mint minden keresztény, úgy a szerzetes is Istenben szerető Atyját tiszteli és szereti. A szerzetesi élet legszebb eredménye, ha a monachus szeretetét egyre jobban felismeri, és egyre tökéletesebben viszonozza. A szent regula előszavának a vége felé olvassuk ezt a mondatot: „Ha a lelkiéletben és a hitben előre haladunk, akkor majd szárnyaló szívvel sietünk előre az Isten parancsainak útján.“

Ahogy minden emberi viszonynál fontos, hogy a szeretet és a tisztelet egészséges feszültségben kiegészítse egymást, úgy Isten felé is a fiúi szeretet mellett félve imádó tisztelet tölti el a hivő ember lelkét. Szent Benedek ismételten inti szerzeteseit, hogy Istenben egyúttal igazságos Bírájukat lássák, akinek felelősséggel tartoznak. Erre a felelősségre fokozott mértékben figyelmezteti az apátot. Amikor a 4. fejezetben rövid mondatokban a szerzetes kötelességeit írja le, ezt is mondja: „Félj az ítélet napjától!" vagy: „A halált gyanakodva tartsd naponta szemed előtt!“ Ez a bencés lelkületnek a könnyed ferences vidámsággal összehasonlítva bizonyos komolyságot, gravitást ad. Azonban itt is csak

22