Szolgálat 45. (1980)
Tanulmányok - Békés Gellért: Isten keresése a Regulában
Ha igaz, amit az egyházi hagyomány tart, hogy a Regula nem más, mint gyakorlati szabálya a bibliai gyökerű evangéliumi életnek, akkor már eleve azzal a gondolattal lapozza föl az ember, hogy az istenkeresés kérdésében is ezt a bibliai szellemet és tanítást találja meg benne. Kérdés, valóban kifejezi-e a Regula ezt a szellemet és tanítást, és hogyan. Első pillantásra mindenesetre meglepő, hogy az 58. fejezetben szereplő „Deum quaerere“ kifejezés a Regulában „hapax legomenon“, és a rokonértelmű jézusi kijelentés: „Keressétek először az Isten országát“ — a gondviselésbe vetett bizalom értelmében — szintén csak egyszer fordul elő (2. fej.). Ez arra indíthatná az olvasót, hogy ne tulajdonítson különösebb jelentőséget a kifejezésnek. Az a tény azonban, hogy Szent Benedek szemében mégis csak az istenkeresés a szerzetesi hivatás kritériuma, további kutatásra késztet. A Regula vonatkozó szövege így hangzik: „Gondosan meg kell vizsgálni, hogy a novicius valóban Istent keresi-e, buzgó-e az istenszolgálatban (opus Dei), az engedelmességben (obedientia) és a megalázások elviselésében (op- probria)“ (15—18)4. Ebben az összefüggésben úgy tűnik, hogy az istenkeresés nem egyike a szerzetesi hivatás elsorolt kritériumainak, hanem egymaga a kritérium. Akkor van hivatása a jelöltnek, ha keresi az Istent. De hogy valóban keresi-e, azt abból lehet megállapítani, hogy buzgó-e az istenszolgálatban, engedelmesen követi-e a Regula szabályait és az apát utasításait, s végül elég alázatos-e ahhoz, hogy Krisztus példájára türelmesen elviselje a megalázásokat. Az istenkeresés tehát olyasvalamit jelent a Regulában, ami a szerzetesi élet egész értelmét és feladatát meghatározza. Ebből az következik, hogy a kifejezést nemcsak irodalmi formájában, hanem teljes értelmi összefüggésében kell a Regulában megvizsgálni. Eszerint kérdésünk az, hogyan függ össze az istenkeresés a szerzetesi hivatásnak a szövegben említett másik három kritériumával: az istenszolgálattal, az engedelmességgel és a megalázások elviselésével. Az engedelmesség útja Aki föllapozza a Regulát, mindjárt a Prológus első mondatában találkozik az engedelmesség kifejezésével. Alapvető jellege miatt először erről beszéljünk. Amiről a Prológusban szó van, az elsősorban nem valami konkrét parancs teljesítése, hanem lényegében a keresztény ember élethivatásának összefoglalása: „Hallgasd meg, fiam, a mester parancsait, és nyisd meg szíved ajtaját, fogadd készségesen a jóságos atya intéseit és tettekkel teljesítsd, hogy az engedelmesség munkájával visszatérj ahhoz, akitől az engedetlenség tunyasága által elszakadtál“ (1—6). A szerzetes e szavak szerint arra hivatott, hogy „az engedelmesség munkájával“ (per obedientiae laborem) visszatérjen Istenhez, akitől engedetlenségével elszakadt. Ez a munka voltaképpen nem más, mint általános értelemben az a vallási és erkölcsi törekvés, az az aszketikus erőfeszíII. A Regula tanítása 16
