Szolgálat 45. (1980)
Tanulmányok - Békés Gellért: Isten keresése a Regulában
De amit hirdet, azt meg is teszi. Szívében, egész belső világában azonosul Isten szándékaival és akaratával: „Nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki küldött“ (Jn 5,30). Ez a fiúi engedelmesség határozza meg egész életét — mindhalálig. Még abban az órában is, amikor a halálfélelem árnyéka vetődik a lelkére, így imádkozik: „Atyám, ha lehetséges, kerüljön el ez a kehely (a szenvedés és a halál), de ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te“ (Mt 26,39). A Zsidókhoz írt levél mélyértelmű megjegyzése szerint pontosan ez a jézusi szándék váltja valóra a megváltás művét (10,10). Ebből érthető, hogy tanítványai szemében Jézus mint Messiás nemcsak hirdeti és megvalósítja az üdvösséget, hanem maradéktalanul meg is éli: teljes közösségben, elválaszthatatlan egységben él Istennel. Ezért Istent keresni a tanítványoknak annyit jelent, mint Jézust, az ő példáját és tanítását követni. Jézus ezt nyíltan ki is jelenti: „Aki meg akarja találni életét, elveszíti, aki azonban értem elveszíti életét, az megtalálja“ (Mt 10,39). Ezt az abszolút jellegű kijelentést csak az igazolja, amit a János-evangéliumban olvasunk: „Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága“ (8,12). Jézus követésének ez az azonosítása Isten keresésével nyilván föltételezi a föltámadt Üdvözítő belső megértéssé mélyült hitét. Ennek a hitnek erejében vallja Szent Pál: „Mindent elvetettem, sőt szemétnek tartottam, csakhogy Krisztust elnyerhessem és hozzá tartozzam.“ Hagyja, hogy Krisztus „megragadja“ és igazzá tegye a hit által, hogy — amint mondja — „megismerjem őt és föltámadásának erejét, de a szenvedésben is vállaljam vele a közösséget“. De nagyon jól tudja, hogy ez csak az első lépés Krisztus követése útján, amit folytatni kell: „Nem mintha már elértem volna vagy már célba értem volna, de futok utána, hogy magamhoz ragadjam, ahogy Krisztus is magához ragadott engem“ (Fii 3,8-12). Krisztus „magához ragadja“ hívét, hogy az képes legyen követni őt, hasonlóvá váljék hozzá, hogy végül is ő „ragadja magához“ Krisztust és Krisztusban az Istent. Végső soron ez a krisztusi hitben megigazult, krisztusi életre hivatott ember feladata: ez Isten életre szóló keresése Krisztus útján. Foglaljuk össze az eddig mondottakat: A Biblia tanítása szerint az ember Isten keresésére hivatott, de csakis azért keresheti Istent, mert Isten már előbb keresi őt. Isten embert kereső, üdvözítő szeretete Krisztusban válik teljes történeti valósággá: általa Isten nemcsak keresi, hanem benne meg is találja az embert. Éppen ezért Krisztus az emberkereső Isten és az Istenben léte beteljesülésére talált ember egy személyben, ö Istenhez tartozásunk eszménye, megvalósításának kegyelmi ereje. Következésképpen az ő követése az ember isten- keresésének hiteles útja. Erre a követésre a hit által Krisztus indítja az embert: ő tesz képessé arra, hogy kövessük. Ez rendes körülmények közt a Krisztus- hivők eukarisztikus testvéri közösségében, az egyházban történik, és Krisztus második eljövetelének reménykedő várásával függ össze. Az istenkeresés egyházi és eszkatológikus vonatkozásának kifejtése azonban meghaladná írásom kereteit. 15
