Szolgálat 44. (1979)

Tanulmányok - Lukács László: A szeretet határélményei

3. A b i z a I o m alapozza meg a másiknak számadással tartozó felelősséget. Annyira értékesnek, igaznak, jónak tartom őt, hogy merem vállalni a ráhagyat- kozás és a föltárulkozás kockázatát, mert tudom, hogy nem sodorja veszélybe az életemet. Nemcsak beleszólást engedtem életem irányításába, hanem bepillantást is belső világomba: rábíztam legféltettebb, legsérülékenyebb belső magamat, idegenek elől elzárt belső világomat E bizalom jellege szintén változhat: más a barátok, szerelmesek kölcsönös föltárulkozása, más a gyermek föl- tétlen ráhagyatkozása szüleire vagy a szülő védelmező-nevelő gondoskodása gyermekéről.

Az összetartozás nem kis erőfeszítést kíván, de ezáltal lesz teljesebb, boldogabb, erősebb az ember élete:

— Az egymáshoz tartozók kölcsönösen lecsiszolják egymásnak fölösleges, terhes egyéni szeszélyeit (fölér egy tartós elvonókúrával pl. az ital, a dohányzás, az önzősködés, a szeszélyeskedés területén; remek iskolája az önfegyelemnek, a rugalmas alkalmazkodókészségnek, a hűségnek).

— Megnövekszik az egymáshoz tartozók erkölcsi biztonsága, tudatossága: egyre jobban föltárják magukat egymás előtt, s ez erősíti összetartozásuk erejét és örömét. Az egymásért való felelősségtől áthatva életük minden helyzetében a jóra kötelezve érzik magukat.

— Megsokszorozódik az egymáshoz tartozók boldogsága: nemcsak a maguknak szerzett örömök teszik őket derűssé, hanem a másiknak okozottak is. Sőt — mindenek mélyén maga a lét, az együtt-lét válik állandó és tartós örömükké, fájdalmaikban vigasztalásukká, nézeteltéréseikben megoldásukká. Amit tesznek, azt a másikkal, a másiknak, a másikért teszik, s ettől válik tartalmassá, szabaddá és boldoggá az életük.

A szeretetnek ezek a mozdulatai minden személyes kapcsolatban elkezdődnek, Istenhez fűződő kapcsolatunkban is. Az ősbűnnel azonban megbénultak ezek a mozgásformák: Ádám nem vállalta a felelősséget, a gondoskodást és a bizalmat, pedig mindez neki magának lett volna létföltétele. A Genezis és történelmi tapasztalatunk egyaránt azt bizonyítja, milyen szörnyű következményekkel járt a felelősség és a bizalom elvetése: a bukott ember „farkasává lett“ embertársának.

Az összetartozásból nyugodt erő és derű születik. Ez azonban nem fékezi le, sőt fölerósíti az összetartozók folytonos növekedését a szeretetben. Egyre hatalmasabb vággyal törekszenek az egyre közelebb érzett egységre. — De minél közelebb kerül hozzájuk a várva várt egység, annál elérhetetlenebbnek bizonyul. Ez az ellentét fájdalmas feszültséget támaszt, amelyet az ember maga képtelen megoldani.

Jól példázza ezt a szeretet legtermészetesebb mozdulata, az ajándékozás. Aki szeret, az önmagát szeretné odaadni a másiknak: legyen az övé egészen, váljék az életének (az Énjének!) részévé, eggyé vele magával. Az ajándék nagyságát nem bolti vételára méri, hanem személyes jellege: annál értéke7