Szolgálat 44. (1979)
Tanulmányok - Szőllősy Julianna: Nevelődés és ránevelés a csend ajándékaira
Megfigyeléseihez sok időre és nyugalomra van szüksége. Mennyi ideig képes elálldogálni egy állat előtt és némán, de koncentráltan elnézni, míg végre nemcsak a külsejét, hanem egész lényét szinte magába szívta! A sokszor döbbenetesen találó gyerekrajzok világosan mutatják, milyen intenzív a gyermek megfigyelóképessége. A gyermeknek igénye az is, hogy visszavonulhasson élményei feldolgozására, vagy azért, hogy saját bensejében végbemenő folyamatokkal foglalkozzék. Ezért egyáltalán nem csodálatos, ha pozitív visszhangot ad, amikor felajánljuk neki a csendet. Szereti a csendességet, a belőle áradó meghitt nyugalmat. Csak az szükséges, hogy a kellő pillanatban és a kellő módon nyújtsuk neki. Sok minden elsatnyul a gyermekben, ha nem kap elég figyelmes szeretetet szüleitől, nevelőitől; ha nincs aki meghallgassa, ha hiányzik a szülői házban, a gyermekotthonban egy nyugodt sarok, ahol elelmélkedhet. Egyre több a „nehéz“ gyerek korunkban. De számuk ismét csökkenni fog, ha szüléikben nyugodt hallgatókat, szerető biztonságot nyújtó partnereket, megbocsátó, elismerő jóbarátokat találnak. A nevelés feladata, hogy ne csak tiszteletben tartsa, hanem minden módon előmozdítsa és támogassa a gyermek elmélkedő képességét és egészséges erőit. Lényeges szolgálat ez, amellyel kötelességünk hozzájárulni emberré éréséhez. Csendgyakorlatok Ha azt indítványozzuk a gyerekeknek, hogy legyünk csendben, meglepetéssel fogjuk tapasztalni, milyen szívesen és magától értetődően fogadják el az indítványt. De azt is mindig újra meg kell állapítanunk, hogy sokan minden jóakarat ellenére egyáltalán nem képesek csendben maradni. Kezük-lábuk folyvást jár, fejecskéjükben össze-vissza kavarognak a gondolatok, a tévében látott adások, és szünet nélkül, összefüggéstelenül fecsegnek minderről. A szülőnek, a nevelőnek valami ötletre van szüksége, amivel a kíváncsiságukat úgy felkorbácsolja, hogy most már maguktól törekedjenek elcsendesedni. Ezért a csendnek sohasem szabad unalmassá válnia, hanem új tapasztalatok lehetővé tételét kell szolgálnia. Például: milyen neszeket hallok a kertből vagy a szobában, ha egész csöndben ülök? Milyen élmény csukott szemmel hallgatni a zenét vagy a mesét? Mit érzek saját magamból, ha csöndben vagyok? A csendet nem szabad kívülről rákényszeríteni a gyermekre, hanem szükségletét kell kielégítenie. Ne akkor ripakodjunk rá, hogy legyen csöndben, ha fáj a fejünk, hanem akkor indítványozzuk, ha az a benyomásunk, hogy most jót tesz neki. Itt tehát nagy beleérző képességre van szükség. A csend ne legyen az élet megállása, megrekedése, hanem a belső erők és benyomások intenzív gyűjtése, összpontosítása. A szülő vagy nevelő indítást adhat erre a gyermeknek, ha ő maga már összeszedettséget, nyugalmat sugároz. A tapasztalat szerint ez közvetlenül áttevődik a gyerekekre. 39
