Szolgálat 44. (1979)
Halottaink - Turóczi Sándor (Paptestvér)
retesen; szelíd, halkszavú humorával mindenkit meghódított: így lett „mindenki Zoli bácsija“! Német tudása először Kismartonba (Eisenstadt) disponálta segédlelkésznek, de végigjárta a papi élet majd minden fokozatát. Volt tábori lelkész a huszároknál (szerettem volna látni lovon a 120 kilójával!); ott történt vele, hogy szabadságot kapott, és ezalatt az esztergomi érsekség területén járt. Nem volt joghatósága. Fogta papírját és ceruzáját (hol tartott volna tintát a nyeregkápában), és Csernoch János bíborostól joghatóságot kért a gyóntatásra. Persze a prímás tintával és sajátkezű aláírásával adott egyszer s mindenkorra neki. Majd fogházlelkészként a gyilkosok atyja, kórház- lelkészi ideje alatt idegbajosok és a halálra készülök lelki ápolója lett. Mint rábata- mási adminisztrátor neki adtam át a plébániát. Tamásiban 18 évig volt plébános, és püspöki tanácsosként ment nyugdíjba, gyengülő egészsége miatt aránylag korán. 1951- tól 27 évig saját családi otthonában élt nyugdíjban Tatán. „Ki az a szerény öreg pap?“ — kérdezte tőlem egy ismerősöm. „Szinte sugárzik belőle, hogy nem akárki." Háza paptársainak legkedvesebb találkozó helye volt, kiváltképpen névnapjai. Hála Istennek még élt mindkét húga, tudták még őt is gondozni. De persze viszont segített. Egyszer a mosásban, egyszer nagy uborkaválogatásban leptem meg őket. Olyan természetesnek vették, mintha imádkoztak volna. A felsöbbség iránt mély tisztelettel viseltetett. Soha nem lehetett másról bíráló véleményét hallani. Szerette az embereket világnézetre és vallásra való tekintet nélkül. Szerette a gyerekeket, de ha szemtelenkedtek, csak úgy szikrázott a szeme. Alig tudott mozogni, sokszor elesett már, de gyóntatni bárhová elment. Szinte érzem, hogy a gyóntatás nehéz, de neki kedves papi feladata késztette, hogy az összes szláv nyelveket valamelyest értse és beszélje. Halálos ágyán is bosnyákul kiabált. Pedig kiabálni sohasem szokott. Persze delíriumában nem felelős önmagáért az ember. Szerénységében alig mutatta meg teológiai műveltségét, hisz hallottuk nem egyszer rekollekciós összejövetelkor. Ott is állandó gyóntatónk volt. Nyugdíjas évei alatt is belekapcsolódott az egyházmegye életébe, érdekelték ügyei, és segített, ahol tudott. így pl. a székesegyház felújítása idején rendszeresen vállalt szentmiséket a költségekre. Hosszú betegsége alatt is megőrizte humorát és teljes szellemi, lelki épségét. Amilyen szerényen élt, úgy ment a tatai kórházból odaátra május 14-én. Sok-sok imádkozó várta biztosan a mennynek kapujában, a hőn szeretett Szűzanya társaságában „mindenki Zoli bácsiját". Gyónógyermeke TURÓCZI SÁNDOR (1914—1978) Vibráló egyéniség volt, megáldva borotvaéles logikával, vitára, válaszra mindig kész elmével. Tanulmányai során és egész papi életében mindig szűknek érezte a keretet, ami neki osztályrészül jutott, s amelyből szeretett volna kitörni. Ezért látták őt többen nyugtalannak, türelmetlennek, érezték szúrósnak társalgását, és talán ezért voltak kevesek Igazi barátai. Pedig éhesen vágyott a szeretet, a férfias barátság után. Lelke gazdag volt mély emberi érzésekben. Határtalanul szerette az édesanyját. Érte vált meg első lelkészségétől, és vállalt nagyon szerény kápláni beosztást hét éven át, hogy súlyosan beteg édesanyjával együtt lehessen, amíg el nem temeti. A kótajl plébánia vezetését 1959-ben vette át. A községben mindenki becsülte és tisztelte. De ő Is ismerte minden egyes hívét minden gondjával-bajával együtt. Imádságos papi lélek volt. Különösen gyöngéd, szerető szálak fűzték a Szúzanyá- hoz. Évek óta télen-nyáron minden este órákat töltött el templomában imába merülve. 100
