Szolgálat 43. (1979)
Tanulmányok - Farkasfalvy Dénes: A Szentlélek szerepe az Egyházban az Apostolok Cselekedetei szerint
üdvösségrend egyetemessége mellett foglal állást. Ez a gondolat hihetetlen erővel és bátorsággal jelenik meg a zsinat nyilvános levelében, az első zsinati „dekrétumban“: „Úgy tetszett nekünk és a Szentiéleknek“ (15,28). Itt értjük meg a lukácsi és páli „parrhesia“ alapjait. A Szentlélek jelen van nemcsak a közösségben általában, hanem főképp és különösképpen ott, amikor a felelős vezetők imádságban és krisztusi hitben az Egyház jövőjét és sorsát alakítják. Ez a tudat vezeti őket abban, hogy elvhű módon határozzanak és határozataikhoz hűségesek maradjanak. A vezetők működése nem egyszerű emberi okosságot vagy politikai bölcsességet tükröz, hanem a Lélek aktuális hatásának eredményét sugározza. Itt megint vissza kell nyúlnunk Lukács első kötetéhez: Jézus működésének nyitányát a harmadik evangélium a názáreti zsinagógába helyezi. Jézus Izajás könyvével a kezében tanítja: „Az Úr lelke rajtam, Ő kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek . . . majd így szólt: ,Ma beteljesedett ez az írás, amit az imént hallottatok' “ (3,18-21). A Lélek, amely Krisztust betöltve az ő tanításának tekintélyt és parancsoló erőt adott, továbbra is ott nyugszik az Egyház felett. A pünkösdi Lélekkel eltelt apostolok is bátran mondhatják, hogy a „Lélek rajtuk nyugszik“, s ezért az Egyház ügyeit és kétségeit a Lélek erejével és hatalmával intézhetik. A nehézségek között viaskodó Egyháznak mindig a Lélek jelenléte ad irányítást és erőt. Már az Apostolok Cselekedeteinek elején, Mátyás apostol megválasztásakor a közösség azt a meggyőződést fejezi ki, hogy a „sorshúzást“ az isteni akarat vezeti (1,23-26). Később Ananiás és Szafira esetének elbírálásában is evvel az öntudattal halljuk Pétert szólni: „a Szentlelket próbáltad becsapni“ (5,3). Mikor Barnabás és Pál útra bocsátására kerül a sor, ugyanez a hit fejeződik ki: „A Szentlélek így intézkedett: rendeljétek Barnabást és Sault arra a munkára, amelyre szántam őket“ (13,2). Pál útjainak leírásából is minduntalan kiviláglik: missziós terveit a Szentlélek alakítja. A második úton „a Szentlélek megtiltotta, hogy prédikáljanak“ Kisázsiában (16,6), „Jézus Lelke“ irányítja őket tovább, míg végül is egy látomás hatására Pál átkel a tengeren és Európa földjére lép, hogy megkezdje görögországi térítéseit (16,7-10). Milétuszi búcsúbeszédében Pál kétszer említi a Szentlélek szerepét. A beszéd fontos, hiszen Pál mintegy „lelki végrendeletének“ szánja a kisázsiai hívek számára. Magáról így beszél: „A Szentlélek minden városban értésemre adta, hogy bilincs és megpróbáltatás vár rám“ (20,23). Itt nyilvánvalóan a különböző közösségekben hallott prófétikus kijelentésekre utal, amelyek megjósolták a rá váró szenvedéseket. Ugyanakkor a Szentlélek működését nemcsak ezekben a kiváltságos „sugalmazott“ személyekben látja. A preszbiterekhez (azaz a helyi közösségek vezetőihez, akiket ő maga jelölt ki) így beszél: „Azért rendelt titeket (a nyáj) élére a Szentlélek, hogy Isten egyházát igazgassátok“ (20,28). E két mondat rendkívüli élességgel szemlélteti azt a két alapvető módot, amelyen keresztül a Lélek az Egyházban működik. Egyrészt karizmatikus, kiváltságos adományokkal lát el egyeseket ,a maga választása szerint, akiken keresztül akaratát kinyilvánítja. Ezek a személyek nem egyszer 16
