Szolgálat 42. (1979)

Tanulmányok - Lelóczky Gyula: Gyónás vagy megtérés? Gyónás és megtérés!

Legdrámaibban, mondhatnánk legforradalmibban a két elemet Mt 25 eszkato- lógikus leírása köti össze: „Éhes voltam és ennem adtatok . . . Amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.“ Az Úr azonosítja magát övéivel, az összekötésből behelyettesítés lesz, a két szeretet parancsa között a határok elmosódnak. A János-levél kérdése e szavaknak mintegy visszhangja: „Ha valaki . . . látja, hogy testvére szükséget szenved, de elzárja a szívét előle, hogyan maradhat meg abban Isten szeretete?“ (1Jn 3,17)

A keresztény értékrendben minden cselekedet kétirányú: Istent és a felebarátot egyaránt érinti, akár jó, akár gonosz a tett. Bűneinkkel nemcsak Istent, embertársainkat is sértjük. S nemcsak azokkal a tettekkel bántjuk meg testvéreinket, amelyekkel ténylegesen ártunk nekik, hanem minden egyes Isten ellen fordulással, mert mindegyikkel csonkítjuk az Egyház szentségét, gyengítjük Isten népét. Egy bűn sem magánügy, mindegyik az egész Egyház sebe. Minden cselekedet szociális jellegű. A keresztény közösség olyan, mint a közlekedő edények: ha az egyik csőben megcsappan a kegyelem, valamiképp hatással van az a többire is. A szolidaritás elve az Egyház életének minden szintjén érvényesül. Amint Ádám engedetlensége és Jézus engedelmessége az egész emberiség életét befolyásolta, úgy, arányosan kisebb mértékben, hűtlenségeink és hűségünk hatással vannak az egész egyházi közösségre. Minden tettünkkel felelősek vagyunk egymásért, őrzői vagyunk testvéreinknek.

Amint bűnünkkel egyszerre utasítjuk el Istent és az egyházi közösséget, megtérésünknek is kétirányúnak kell lennie: megtérés Istenhez, megtérés az Egyházhoz. Nem lehet Istennel kibékülni anélkül, hogy az Egyházzal is ki ne engesztelődnénk, nem mutathatunk be áldozatot Istennek, amíg embertársainkkal békében nem találkoztunk (vö. Mt 5,23-24). Amint a bűn nem magánügy, nem lehet az a bűn megbocsátása sem. A kettős bűnért kettős megbocsátást kell kapnunk.

Mikor bocsát meg tehát az Isten? A válasz világos a bűnbocsánat hatalmát átadó szavakban. Jézus ezt mondja az Isten új népét, az Egyházat képviselő Tizenkettőnek: „Vegyétek a Szentlelket. Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer ..." (Jn 20,22-23) Azaz akinek az Egyház megbocsát, annak isten is megbocsát. Jézus szava Isten megbocsátását függővé teszi az Egyház megbocsátásától. Nem lehet bocsánatot nyerni Istentől az Egyház közvetítése nélkül: nincs út Isten szívéhez az Egyház megkerülésével.

Jézus keresztje tövében ott áll a titokzatos „Asszony“ névvel szimbólummá emelt Mária, mint az új emberiség egyszerre szűzi és termékeny Anyja, az Egyház, a Jézus halála és feltámadása által nyert húsvéti kincsek letéteményese. övé minden szentség, a bűnbocsánaté is. Amint ettől az Anyától születtünk isteni életre a keresztségben, úgy tőle kapjuk újjászületésünket is a ki- engesztelődés szentségében, — a kettős bűnbocsánatot, Istenét és testvéreinkét.

35