Szolgálat 42. (1979)
Tanulmányok - Lelóczky Gyula: Gyónás vagy megtérés? Gyónás és megtérés!
Krisztusi pedagógia P. Bemard Bro O. P., a népszerű francia lelki író mutatott rá arra, hogy lelki haladásunk tulajdonképpen megtérések sorozata, s hogy e folyamatban milyen lényeges szerepük van a szentségek gyakorlásának a dogmatikai szempontokon túl lélektanilag is. Az alábbi kifejtésben az ő gondolatait követjük. Mit is jelent haladni a lelki életben? Tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy ez a haladás hasonló egy építkezés lefolyásához: lerakni az alapokat, megépíteni a földszintet, rá az emeleteket, az egészet befedni tetővel. S tévedünk, ha azt hisszük, a haladásban a lényeges dolog szakaszokon átmenni, minél nagyobb távolságot megtenni, mindig eggyel több elfoglaltságot hozzáadni teendőink listájához. Ha így okoskodunk, akkor a haladást mennyiségileg mérjük, pedig inkább a minőséget kellene néznünk, a hűséget ahhoz az első lépéshez, amely által új egzisztencia született bennünk. De akkor mégis: mit jelent haladni? Úgy vagyunk megalkotva, hogy még egy egyszerű cselekedetet is ismételnünk kell ahhoz, hogy természetesebbé, tökéletesebbé váljék. A megtérés nem egyéb, mint egyetlen mozdulattal Isten karjaiba vetni magunkat. Mi egyszerűbb van ennél? S mi egyebet tehetünk még, ha egyszer ezt megtettük? Hisz ez maga már az életszentség. Mire a válasz: semmi egyebet, mint újrakezdeni ugyanezt. Erre azért van szükség, mert nem vagyunk angyalok. Amikor először Isten kezébe helyezzük magunkat, akkor még nincs meg a cselekedetben az a világosság, mélység, önmegadás, amely szükséges lenne ahhoz, hogy sohase kelljen újra élőiről kezdeni. A szentségek az ismétlésnek és újrakezdésnek ebben a folyamatában nélkülözhetetlen segítség számunkra. A szentségekben sohasem csinálunk valami mást, újat, olyant, amit eddig ne tettünk volna. Szentmisére megyünk, s időnként meggyónjuk, hogy ugyanazoknak a bűnöknek ugyanazt a sorozatát követtük el. De valahányszor szentségekhez járulunk, általuk fény tör a sötétségbe. Minden alkalommal ugyanannak a fénynek kell ugyanazt a sötétséget megvilágítani, mindig jobban és jobban, egyre határozottabban. Haladásunk nem más, mint újra megélni azt az első lépést, amely a halálból áthozott bennünket az életre, de amely még nem eléggé hozott át a halálból az életre. Az életszentség maga ez az átmenet, és ez elméletileg egy szempillantás alatt megtörténhet, — sőt meg is történt már bennünk, de emberi természetünk miatt még nem eléggé. Életszentséget keresni tehát annyit jelent, mint azt keresni, amit már birtoklónk. Nem az a dolgunk, hogy fussunk minden irányba, kapkodjunk a csillagok után, hanem hogy egyszerűen tanuljunk az első lélegzettől, hogyan kell jobban lélegzeni. Ha a megtérő bűnös teljesen fel tudná fogni, mi történt vele, ha látná, micsoda mélységből jött ki, mi volt ő maga, mielőtt Isten ajándéka megérintette, s ki az az Isten, aki kitárja felé karjait, akkor kétségtelenül azonnal elérné az életszentség tökéletességét, — s ez nagyritkán meg is történik. De rendesen ez olyan megrázkódtatást jelentene az embernek, amit nem bírna el. 36
