Szolgálat 42. (1979)
Tanulmányok - Lelóczky Gyula: Gyónás vagy megtérés? Gyónás és megtérés!
A megtérés élménye újjászületéshez hasonló. Az új kezdet, az újra Isten gyermekévé válás frissességet, új lendületet ad egész lényünknek. De hogy az új-ságnak, ifjúságnak ez a megélése ne csak múló emlék legyen csupán, ahhoz is szükségünk van a húsvéti eseménybe való integrálódásra. Az Újszövetség nemcsak az Ó-hoz képest új, mindig új az abszolút értelemben is. A feltámadás ténye révén a jóhír mindig új, a keresztény életet mindig friss erő, tavaszi Szél járja át. Ezért is jellemzője a keresztény embernek a gyermeki lelkűiét. Amint a Lélek a teremtéskor „a vizek felett lebegett“ (Tér 1,2), úgy ott lebeg ö állandóan a mindig születő, mindig fiatal Egyház felett is, a keresztség vize s a többi új életet adó szentség felett is. Személyes megújulásunk csak akkor lehet valódi és tartós, ha beleoltódik a húsvéti eseménybe, amely a szentségeken keresztül működik ma az Egyházban. Mondhatnánk, a szentség nélkül a születés, megtérés még nem is történt meg, vajúdás csupán, az új életnek puszta ígérete. A bűnbocsátó hatalmat Jézus az Atya embert teremtő aktusával, rálehelés- sel adta az apostoloknak. A Creator Spiritus erejében kapják a hatalmat, valahogy a teremtés új-sága van ezen a szentségen, rendteremtésé a káoszban, dús tavaszi vegetáció teremtéséé a pusztában, ifjúság, gyermekség teremtéséé a bűn öregsége helyébe. S a hatalmat húsvét napján adja Jézus: a megfiatalító erő a feltámadásból forrásozik. Kettős a bűn — kettős a megbocsátás A mitológiai történet ismerős. Gaea föld-istennő gyermekei, a gigászok verhetetlenek voltak, mert amíg érintkeztek a földdel, a földanya mindig új erővel töltötte el őket. Herkules, mikor Antaeus gigásszal mérte össze erejét, már tudta ezt a titkot, ezért ellenfelét felemelte a földről és a levegőben tartva végzett vele. Az Egyház a mi erőt adó földanyánk. Amíg érintkezésben vagyunk vele, nem érhet baj, állandóan isteni erő tölt el bennünket. De ha a Sátán- Herkules elszakít tőle, elgyengülünk, és az ellenség könnyen végez velünk. A bűnöst bűne kiszakítja az egyházi közösségből, elszigetelt, magános, élettelen taggá teszi. A korai egyház penitenciális gyakorlata szépen kifejezte a közösségből kiszakadásnak ezt a tényét. A bűnbánóknak külön helyen kellett ülniök a templomban, sőt a szentmise eukarisztikus része előtt el is kellett távozniok. Szent Benedek regulája szerint bizonyos bűnökért a vétkesnek egy időre egyedül kellett dolgoznia, imádkoznia, ennie, senkinek sem volt szabad hozzá szólni. Nem annyira büntetés vagy megalázás volt ez, mint inkább kivetítése a valóságos állapotnak, amit a bűn létrehozott. A bűnbánati idő leteltével aztán a megbocsátás szertartása egyúttal visszafogadás is volt a közösség életébe. Jézus a főparancsban szavait az Ószövetségből kölcsönzi, új csupán a két parancs összekapcsolása. Isten iránti és emberek iránti szeretet-kötelezett- ségünk egyenrangú, egyforma méltóságú, egyik nem állhal: a másik nélkül. 34
