Szolgálat 42. (1979)

Tanulmányok - Lelóczky Gyula: Gyónás vagy megtérés? Gyónás és megtérés!

tömegeiben egy megújult bűnbánati spirituaíitást elmélyíteni. Mint lelkipásztoroknak igyekeznünk kell meggyőzni híveinket, hogy az Istenhez fordulás szubjektív élménye nem helyettesítheti a bűnbánat szentségét, hogy a gyónás nem csupán egyfajta ájtatossági gyakorlat, amely ízlésünk szerint bármely másikkal felcserélhető, — meg kell értetnünk velük, hogy megtérésünk csak e szentség gyakorlása útján lehet reális valóság. Az alábbiakban épp azt próbáljuk megmutatni, miért elengedhetetlen része a gyónás a hiteles katolikus életnek.

Húsvét népe vagyunk

Izrael Exodus-élménye ismétlődik meg az újszövetségi időkben, amikor Isten új népet formál magának. A Szentírás többször von párhuzamot a zsidó nép szabadulása, pusztai vándorlása és a keresztény egyházi közösség élete között (Id. iKor 10,1-11; Zsid 3,1-4,11; vö. Jn 6,31-35.49-50). Talán legszebb, legköl- tőibb ez az összehasonlítás az első Péter-levélben; nem is összehasonlítás ez már, hanem inkább behelyettesítés. Mi vagyunk Istennek a sötétségből világosságra kihívott népe, az Ö királyi papsága (2,9; vö. Kiv 19,6; Oz 11,1), s ami Isten népévé tesz bennünket, az az engedelmesség (1,14; 2,2; vö. Kiv 19,5-8). Fel kell tehát öveznünk lelkünket (1,13; vö. Kiv 12,11) hogy szentekként éljünk, mert erre kötelez bennünket a szövetség Istenének szentsége, a Sinai hegyén kihirdetett „szentség törvénye“ (1,15-16; vö. Lev 19,2). Zarándokok vagyunk (1,17; 2,11), szabadok az ősök üres, pogány életmódjától. Megszabadultak, nem ezüstért vagy aranyért, hanem a hibátlan, tökéletes húsvéti Bárány drága vére árán (1,18-19; vö. 12,5.22-23), akinek feltámadása tölt el reménnyel bennünket (1,21). Az embertárs szeretete szerves része új életformánknak (1,22; vö. Lev 19,18).

A gondolat, amelyet ez a párhuzam emlékezetbe akar vésni, az, hogy az egész keresztény egzisztencia a húsvéti élményen alapszik. Több ez, mint költői hasonlat: Jézus halála és feltámadása a keresztény életének és az Egyház életének ontológiai alapja.

A Pászka és Exodus, az Átvonulás és Kivonulás népe vagyunk, a húsvéti szabadulás népe, szabadulásé a fáraónál kegyetlenebb úr, a bűn szolgaságából. Ami több mint háromezer éve történt Mózes vezetésével, ajándék és ígéret volt egyszerre, valódi szabadulás ajándéka Mózes népének és egy mélyebb, még életbevágóbb szabadulás ígérete, amely ma, napjaink emberével történik, „íme az Isten Báránya“ szavakkal mutatott Keresztelő Szent János Jézusra. Amint a bárány vérével megjelölt házak felett ártalom nélkül vonult át a pusztulás angyala, úgy Isten igazi Báránya, Jézus minden időben, minden helyen megmenti a végső haláltól azokat, akik, ha nem vértanúsággal, akkor őszinte bánattal „ruhájukat fehérre mosták a Bárány vérében“ (Jel 7,14). O Crux, ave, spes unica, — nincs más módunk, reményünk a szabadulásra, mint Jézus vére által.

32