Szolgálat 42. (1979)

Tanulmányok - Benkő Antal: Állandó megtérés

A lel'kipásztori gyakorlat mindig keresett olyan módszereket, amelyek alkalmat nyújthatnak mind a nagy megtérésre, mind a kis megtérések sorozatára. A népmissziók megrázó prédikációi a krízist és az átrendeződést célozták. Keresztelő János pusztába harsogó szava tanúskodik arról, hogy ez is lehet Istenhez vezető út. Vigyázni kell azonban, hogy a megrendítést célzó módszerek ne jelentsenek manipulációt, trükköt a másikkal szemben. A megtérést előidézni kívánó prédikátor, aki árgus szemmel lesi, hogy kire csaphat le: „Nagy bűnös van közöttünk, akit bűne marcangol“ —mindig találhat gyengébb idegzetű egyénre a hallgatóság körében. Kétséges azonban, mennyire tartja tiszteletben ez az eljárás az igazi megtéréshez szükséges személyes döntést. Ez a metodistáknál és hasonló csoportoknál alkalmazott módszer nem fele! meg Krisztus stílusának. Nála sem hiányzik a kemény felszólítás. A terméketlen fügefát kivágják, aki nem születik újjá, az nem láthatja meg Isten országát. De Jézus nem használja ki fensőbbségét, nem manipulál senkit. Példát ad és tanít, cselekszik és hív; nem töri meg a hajlott nádat. Ezt a szellemet próbálják sugározni pl. a lelki megújulást elősegítő és fenntartó imaközösségek, a lelkigyakorlatok és az ezekre épült s ma már világszerte működő „cunsillo“-k (kis kurzusok). Vezetőik mindenekelőtt élni igyekszenek a teljes kereszténységet, s ezen az úton akarnak segíteni, hogy a résztvevők gazdag élményekkel, azaz értelmi, érzelmi és akarati szinten egyaránt lelkűk mélyéig tudjanak Istenhez fordulni.

Nem érik el ezek a módszerek a nagy megtérések intenzitását. De időnként mindannyiunknak szükségünk van rájuk. Különben a megszokottság kemény talaját alig tudjuk fellazítani. Tévesen a Lélek benső nyugalmának tarthatjuk azt, ami öncsaló közöny és érzéketlenség. Főként az atyai házban megmaradt idősebb testvért fenyegeti ez a veszély. Otthon érzi magát, s azt hiszi, hogy evvel minden rendben is van. A pszichoterápiás módszereket alkalmazó pszichológusok írásaiban hasznos utalást találunk ennek az öncsalásnak a veszélyére. Ők ellenállásnak nevezik az ilyen magatartást. Bár az egyén érzi, tudja, hogy belső élete kuszáit, s egyedül nem tud kikecmeregni belőle, mégis ezer s egy módon védekezik az ellen, hogy megváltozzék, újjárendezze indítékait. Akkor állhatna ugyanis helyre egészsége, ha képes lenne őszintén szembenézni magával, és átrendezni belső világát. Ugyanakkor, amikor szenved zilált állapota miatt, görcsösen ragaszkodik hozzá. Bajának egyik fő oka ugyanis éppen az, hogy nem érett személy módjára néz szembe az élettel, hanem gyerekes trükkökkel próbál szerencsét. Más szóval: a beteg mankókkal vonszolja magát, de annyira hozzájuk szokott, hogy nem meri elvetni őket. Van olyan pszichoterapeuta, aki ki-kiránt egyet a mankók közül. Evvel erős krízist idéz elő a kliensnél. Néha segíthet az ilyen eljárás. Néha azonban annyira megijed a beteg, hogy belefullad a vízbe, ahelyett, hogy a szükséghelyzetben megtanulna úszni. Ezért a legtöbb pszichológus más módszert alkalmaz. Lassan, néha évekig tartó türelmes megértéssel és új, pozitív*eljárások beépítésé30