Szolgálat 42. (1979)

Tanulmányok - Benkő Antal: Állandó megtérés

tünk lassúbb, óvatosabb, s ezt tartja tiszteletben Isten. Vagy pedig környezetünk hatására szinte észrevétlenül bontakozott ki a keresztségben kapott istengyermekség ajándéka. Nem lehetünk azonban igazán hívőik, amíg a mély megtérés folyamata életté nem válik bennünk.

Sokat kell elmélkednünk a tékozló fiúnak és bátyjának történetéről, ha be akarunk hatolni a megtérés titkába, ha életünkben hatékonnyá akarjuk tenni. A kisebbiknél jól látszik a krízis: éhség gyötri s töri le benne a gőgöt, maga- biztosságot. Még nem gondol visszatérésre: örült volna, ha éhségét a disznók eledelével csillapíthatja! Nem valami magasztos indítóok, de végül megrendíti. .Ekkor magába szállt.“ Bizonyára nem volt egyszerű ez a lépés, mert félig vagy egészen tudatosan megjelent lelki szeme előtt mindaz, ami visszatéréssel járhat: csípős megjegyzések, durva kritika, csődjének elismerése! De győz a józan ész és a bizalom: „útra kelek, hazamegyek apámhoz . . . “ Mennyi bizalmat és erőt sugallt már nekünk is és ezreknek a nagy megtérésnek ez a példája, amikor még féltünk ugyan, de már reméltünk is, hogy visszatérhetünk! — S mégis mintha a nagy megtérés könnyebb lenne, mint a kis megtérés. Az idősebbik fiúnál hiányzik a krízis; látszólag sohasem fordult szembe apjával. De amikor öccse hazatér, előtör jogosnak látszó önzése. Talán csak 10 vagy 20 fokra tér el apjától, de lelke mélyén „megharagudott, és nem akart bemenni“. Az apja öröme nem volt az ő öröme, apja boldogságánál fontosabb volt saját sértettsége. Hiányzik lelkében a mély megtérés: apja szeretete nem alkotja életének központját, vagy legalábbis most dől el, hogy valóban az lesz-e, hogy valóban feléje fordul-e.

A mély megtérésnek kel! gyökeret vernie a mi életünkben is; csak így lesz valóság számunkra az állandó megtérés. Ennek a szükségét akarják emlékezetünkbe idézni azok a teológusok, akik kiemelik, mennyire döntő a keresztény életében Isten szeretetének megtapasztalása. Katolikus részről leginkább csak óvakodva mertünk Isten megtapasztalásáról beszélni, írni. Féltünk, hogy ezáltal a kegyelem természetfelettisége félreértelmezhetővé válik. Attól is tartottunk, hogy pietizmus lopózhat be az egyház életébe: az értelem felelete és az akarat vállalása helyett az érzelmek jutnának vezető szerephez. A történelem tanúsítja, hogy nem oktalan ez a félelem. Nem egy szekta esett ennek áldozatául, kiüresítve vagy kilúgozva a hit tartalmát, relativizálva Krisztus tanítását. A történelem azonban arra is megtanít, hogy sok keresztény a másik végletbe esett. Lelki élete sántít, felületes, mert nem volt igazi hitélménye, vagy ha volt, nem merte kiépíteni lelkében: Isten szeretetének élménye nem hatott szívéig. Pedig ez nélkülözhetetlen az igazi szentség útján. Ezt élték meg a szentek, ezen az úton tértek Istenhez, emiatt tudták Istent igazán atyjuknak hívni. A nagy megtérésnek éppen az az előnye, hogy könnyebben hagy életre szóló nyomot az ember legbensejében. A kis megtéréseknél a gyakoriságnak, az egész életet átszövő jellegnek kell létrehoznia a nagy megtéréshez hasonló intenzitást. így mélyülhet el mindinkább a már bennünk rejlő odafordulás az Istenhez.

29