Szolgálat 41. (1979)
Eszmék és események - Látogatás a Gemelli-klinikán (Oss. Romano)
élete elé, inkább előmozdítja igazi fejlődését: a hivő ember örül igazán annak, hogy megszületett. Mindenekföíött pedig annyiban fejlődik a hit, amennyiben a Szentlélek világosságot ad: azzal tudjuk megérteni mindezeknek a segítő okoskodásoknak az érvényességét. Megeshetik, hogy egy bíró nem érti meg az ártatlant fölmentő érv erejét, viszont azok, akik együtt élnek vele, látják, hogy ha a dolog úgy volt, ahogyan a szemtanú beszámol róla, hozzátartozójuk nem követ- hette el azt, amivel vádolják. így azok is, akiknek a természete a Lélek műveként bizonyos mértékig hasonlóvá válik Istenéhez, szörnyűségnek tartanák, ha nem fogadnák be Öt. Ugyanakkor mások, akiket abban a pillanatban nem „világosít fel" bensőleg a Lélek, észre sem veszik jelenlétét. Csakugyan, mint ahogy a II. vatikáni zsinat tanítja, a hithez „szükséges Isten megelőző és segítő kegyelme, valamint a Szentlélek belső segítsége, aki a szívet indítja és Isten felé fordítja, megnyitja az értelem szemét, és mindenkinek könnyűvé teszi, hogy beleegyezzék az igazságba és elhiggye azt“ (Dei Verbum n.5). Tehát hogy elérkezzünk a bitre, ahhoz semmi sem fontosabb, mint hogy szívünkben felkészüljünk a Szentlélek látogatására, szeretetet gyakoroljunk embertársunk iránt, és kitartsunk az alázatos és bizakodó imában. Amikor valaki a Lélek befolyása alatt hűséges hallgatójaként az Ige szolgálatára adja magát, akkor kezdi meglátni, hogy a hit — nem szolgál neki, hanem megadja neki az élet teljét, amely a halállal sem ér véget. Aíszeghy Zoltán LÁTOGATÁS A GEMELLI-KLINIKÁN II. János Pál pápa a megválasztása utáni napon, okt. 17-én délután elhagyta a Vatikánt, hogy meglátogassa a tömegtájékoztatás'i eszközök pápai bizottságának elnökét, a lengyel Andreas Maria Deskur püspököt, akit agyvérzéssel szállítottak kórházba. Az 54 éves püspök régóta jóbarátja volt a pápának. Deskur püspök öntudatlanul feküdt ágyában, amikor barátja belépett, letérdelt ágya mellett, majd fölébe hajolt és homlokon csókolta. Megindultan mondta a körülállóknak, hogy „szoros barátságban“ áll a beteggel, és hozzátette: „Ö vezetett be Rómában. A kollégám mint püspök, de mindenekelőtt a legkedvesebb barátom, ö vezetett be, bár valamivel fiatalabb nálam.“ Felszólította őket, imádkozzanak el vele egy tizedet a szentolvasóbó! a betegért, aki „különösképpen tisztelte a Szűzanyát, reméljük, az is kegyesnek mutatkozik iránta.“ A pápa már a megválasztása előtti pénteken, a klinikára való beszállítása után meglátogatta barátját. Most megtudta, hogy a beteg kijelentette: minden szenvedését a konklávéért és az új pápáért ajánlja fel. Hétfőn éppen jobb napja volt, és este a televízióban nézte a „fehér füstöt“. Leírhatatlan volt az öröme, amikor megtudta a választás kimenetelét. — A pápa így búcsúzott az eszméletlen betegtől: „Testvérem.“ 72
