Szolgálat 41. (1979)
Eszmék és események - A hit semmire sem „való“... (Alszeghy Zoltán)
kor rengeteg ember van és volt, aki gyászol, mozdulatlanságra kényszerített beteg, családi és hivatásos életének hajótöröttje, csalódott várakozásaiban, egyszóval leszármazottja azoknak, „akik különféle betegségekben és bajban szenvedtek, ördögtől megszállottak, holdkórosok és bénák“ voltak (Mt 4,24) és így követték Jézust. Ezek a hitben ha nem is éppen a gyógyulást, de a türelem és a remény erejét keresik, a vigasztaló világosságot, elhibázott életük értelmét. Értsük meg egymást: szilárd meggyőződésünk, hogy mindezek az emberek tökéletesen helyesen értékelik a hitet. Mert az csakugyan semmi mással nem helyettesíthető alapja az erkölcsiségnek, vagyis az emberhez méltó életnek; teljes és gazdag személyiséget fejleszt ki, aki azután létre tudja hozni a kultúrát, a művészetet, az igazságos társadalmi rendszert; és derűt képes adni a szenvedésben. A hit (nem a pusztán anyakönyvi, hanem az átélt hit) meghozza mindezt a gyümölcsöt: nap mint nap tapasztaljuk. Sok a hittől távolálló ember elcsodálkozik a kegyelem csodáinak láttán, amelyek mindennap megvalósulnak körülöttünk a teljes hittel Istenre hagyatkozó emberekben, olyan környezetben is, ahol legkevésbé várnánk. A hit semmire sem „való“ A hit megtenni mindezt a gyümölcsöt, de nem arra való, hogy ilyen gyümölcsöket teremjen. Egy irodalomtörténész életében olvassuk, hogy ha a kisfia éjszaka sírt, Homérosz verssorait mondogatta a bölcsője fölött. A hömpölygő hexaméterek elaltatták a kicsit, mint a tenger mormolása. De azt azért nem mondhatjuk, hogy az Iliász altatónak „való“. Egy híres orvos fia arra használta apja fecskendőjét, hogy óra közben az iskolában vizet fecskendezzen szét a tanítónő bosszúságára. De azért nem állíthatjuk, hogy a Pravaz-feoskendő unatkozó iskoláslányok ébresztgetésére „való“. Ha valami valamire „szolgál“, valamire „való", az annyit jelent, hogy egy bizonyos célra hozták létre. Alárendeltséget jelent. Az illető dolog értelme eszerint más, kívülálló dolgokra irányuló szerepében rejlik, eszközi, függő jellege van. Mindezt nem állíthatjuk a hitről, mert a hit jelentősége önmagában rejlik. Minden hasznától és másodlagos, külső hatásától eltekintve is kötelező erejű. Ezek a megfontolások nem nyelvészeti elemzésből erednek, hanem teológiai, vagyis hitbeli elvekből. Ha főleg vagy éppen csakis a hit szerepét és hasznát hangsúlyozzuk, akkor félő, hogy megtagadjuk a hitet. Az enciklopedis- ták megengedték, hogy a hit „való“ valamire, de úgy gondolták, hogy ez hamis hit. A közelmúltban bevezették a hitoktatást az olasz elemi iskolákba, mert nemes érzelmeket önt a gyermekekbe és ez hasznos, de a középiskolákból már ki akarták rekeszteni, mert föltételezték, hogy ellentmond a tudományos igazságnak. Ez a vallomás: „Hiszek, mert ez annyi .békét önt a szívembe“ (föltéve, hogy az illető csakis emiatt a lélektani hatás miatt hisz), igazá70