Szolgálat 41. (1979)

Tanulmányok - Puskely Mária: Simone Weil

döbbentöbb, világosabb és szeretetteljesebb volt, mint az első alkalommal, amikor megragadott (Attente de Dieu 41).

Simoné az önmagát jelenlevővé tevő Igazság fényében elismeri, hogy neki semmi szerepe sincs e váratlan találkozások létrejöttében. Isten, akit Krisztusban tapasztalt meg, maga jött elé, és elborította szerető jelenlétével. „Ez nem más, mint hogy maga Isten jön az ember keresésére“ (La source grecque 139).

Simone Weil tehát meg van győződve arról, hogy nem az ember keresi Istent, hanem Isten indul az ember keresésére, mint valami „koldus“, és Isten (Krisztus) ragadja meg azt az embert, aki nem állít akadályokat Isten (a Lélek) láthatatlan tevékenységének. Már kora gyermekkorától volt egy bizonyos élménye a „természetfelettiről“. Isten jelenlétéről, még ha nem is tudta pontosan megnevezni. „Mindig a keresztény ihlet légkörében éltem“, mondja. Ez nem jelenti azt, hogy a katekizmusból megtanulta a keresztény igazságokat, hanem — még mielőtt az evangéliumot olvasta volna — bizonyos evangéliumi érzékenységgel rendelkezett. Az a bizonyosság élt benne, hogy „amikor az ember kenyeret kíván, nem kap követ“. Később olvassa az Evangéliumot. Amit ott talál, az nem idegen számára éppen a „ráhangoltság“ miatt; sőt a görög filozófiában, India szent himnuszaiban vagy az afrikai és a skandináv folklórban is ugyanazt találja. Az a benyomása, hogy a kereszténységben született, ezért nem is kell abba belépnie. Amikor megismeri Jézus tanítását, amikor az imában megtapasztalja a Jézussal való egységet, nem módosítja a természetfelettiről vallott felfogását, amelyet Heidsieck így fogalmaz meg: Isten tevékenysége a világmindenségben és a lélekben, vagy: Isten leereszkedése.

Jézus szemében az egyetlen Ige megtestesülése, mégsem zárja ki annak lehetőségét, hogy esetleg („talán“: ezt mindig hozzáfűzi) a természet- feletti (Isten) közli magát más vallásokban is, talán más szent iratok is vannak, amelyek Isten ismeretét közvetítik stb. Talán az Ige jelen van Ozirisz- ben is. Ezt nem állítja határozottan, csak felveti a lehetőséget. Úgy tűnik neki, hogy Isten ajándékát nem lehet leszűkíteni a kereszténység ill. az Egyház határai közé.

Különös, paradox tény (ezt általában megjegyzik kritikusai): Weil rokonszenvezik a különböző nem keresztény vallásokkal, ugyanakkor zsidó létére elveti a zsidó hagyományt (mint az eretnek Marcion tette). A vérségi kötelék ellenére nern fűzte szorosra a vallási kapcsolatot az ószövetség népével, sőt sokszor kimutatta éles ellenkezését vele szemben. Ez a tény is mutatja, hogy Weil nem zsidó (vagy keresztény) nevelés (tanítás) alapján szerezte meg vallási meggyőződését, hanem személyes tapasztalat révén.

A „természetfelettin“ keresztül fedezte fel az emberi rendet, a társadalmi stb. problémákat. Sorsközösséget vállalt a munkásokkal, elkötelezte magát az emberi jogokért, szabadságért. Isten tette figyelmessé az embetek iránt, az

50