Szolgálat 41. (1979)

Tanulmányok - Békés Gellért: „Nyugtalan a mi szívünk..."

Honnan ez az egzisztenciális vákuum és frusztráció? Franki válasza rövid és találó: „Az állattal szemben az embernek semmiféle ösztöne sem jelzi, hogy mit kell szükségszerűen tennie (was muss er tun), és a tegnapi emberrel ellentétben a mai embernek semmiféle hagyomány sem mondja meg, hogy mit kell kötelességből tennie (was soll er tun). Nos, mivel sem azt nem tudja, mit kell szükségszerűen tennie, sem azt, hogy mit kell kötelességből tennie, gyakran már azt sem tudja, hogy voltaképpen mit is akar. Ezért vagy csak azt teszi, amit a többiek tesznek, — ez a konformizmus; vagy pedig azt, amit mások követelnek tőle, — ez a totalitarizmus.“ (13. o.)

Franki úgy látja, hogy pontosan ez a szellemi tájékozatlanságból származó belső bizonytalanság az, ami megakadályozza az élet értelmének a felismerését és végül is neurotikus zavarokat okoz. A tájékozatlan és bizonytalan ember ugyanis, személyi állásfoglalásra képtelenül, vagy szolgamódra alkalmazkodik környezetéhez és konformista lesz, vagy pedig tehetetlenül aláveti magát mások erőszakos hatalmaskodásának és a különféle totalitarizmusok valamelyikének lesz áldozata. Mindkét esetben előbb-utóbb összeütközésbe kerül önmagával. Ez a konfliktus azonban nem psychogen, vagyis nem ösztönös pszichofizikai törekvéseknek az intézményes erkölcsi renddel való összeütközéséből ered, mint azok a konfliktusok, amelyek a szoros értelemben vett neurózisokat okozzák. Itt noogen, vagyis értelmi eredetű konfliktusokról van szó, amelyek értékítéletek ütközéséből származnak, és az ember lelkiismeretében okoznak feszültséget. Az ilyen természetű konfliktusokból is származhat neurózis.

Érdekes megfigyelni, hogyan reagál a fiatalság jórésze erre a pszichés veszélyre. Amerikai egyetemeken végzett statisztikai kutatások szerint a diákok 70 százalékig menő jelentős része abban látja élete célját, „hogy valamiféle világnézetet alakítson ki önmagának, ami értelmessé teszi életét". Franki ezt a törekvést „Wille zum Sinn“-nek nevezi, és ebben látja az ember egyik legsajátosabb igényének megnyilvánulását. Ha ez az igény kielégítetlen marad, akkor a fiatal ember, de sokszor az idősebb is, „pótlékok“ után néz, ami lehet kábítószer vagy szex, erőszak másokkal szemben, vagy éppenséggel öngyilkosság.

Ez indította Frankit arra, hogy logoterápia néven egy újfajta pszichikai gyógykezelést dolgozzon ki, amelynek célja éppen az, hogy fölébressze és tudatosítsa az emberben élete konkrét értelmét. Voltaképpen a pszichiáter vezetésével a betegnek magának kell fölfedeznie, hogy tulajdon hajlamainak megfelelően és sajátos életkörülményei közt mi ez a konkrét értelem. Itt ne gondoljunk mindjárt a végső vallási értelmezésre. A logoterápia pszichés gyógykezelés, nem lelki üdvözítés. Célja nem az, hogy Istenhez vezessen, hanem hogy beteget gyógyítson. Abból a meggondolásból indul ki, hogy minden ember, hivő vagy hitetlen, műveltségi fokától függetlenül, képes arra, hogy konkrét helyzetében megtalálja életének értelmét, s ezzel létezése belső tartalmát

25